Szatmárnémeti

Leölnék a kóbor ebeket — tiltakoznak az állatvédők

2013.09.11 - 13:11

Utcai tiltakozó megmozdulásokra lehet számítani az állatvédő szervezetek részéről, miután tegnap a képviselőház jóváhagyott egy, a kóbor kutyák lemészárlását megengedő jogszabályt.

„Undorító manipuláció, amit a politikusaink csináltak, kihasználták a bukaresti kisfiú tragédiáját ahhoz, hogy keresztülvihessék akaratukat, azaz hogy a sintércégek közreműködésével tovább tudják lopni a közpénzt — nyilatkozta lapunk kérdésére Lucreţia Simu önkéntes állatvédő, a szatmárnémeti kutyamenhely alapítója. — Ők is nagyon jól tudják, hogy az állatok lemészárlása nem megoldás, de nem is akarják megoldani ezt a problémát, mert akkor mást kellene kitaláljanak a közpénzek zsebre tételéhez.” Mint kifejtette: minden városban, ahol megoldott a kóborkutya-probléma, ivartalanítási programmal értek el eredményeket, illetve pontos nyilvántartás vezetésével, valamint az állatokat utcára tevők megbírságolásával. Lucreţia Simu szerint ebből is látszik, mennyire képmutató az USL-szövetség, a jelenlegi kormánypártok hatalomra kerülésük előtt ugyanis ellenezték az állatok leölését, sőt, hivatalos megállapodást is kötöttek az állatvédőket tömörítő föderációval, azonban most már világos: csakis az állatbarátok szavazataira hajtottak. „Szatmárnémetiben orvos a polgármester, állatorvos az egyik alpolgármester, és állatorvos a prefektusunk is, akik mind tettek annak idején orvosi esküt. Nagyon remélem, hogy nem szegik meg a fogadalmukat, és nem mészárlás útján akarják a kóborkutya-kérdést megoldani” — fejtette ki Simu. A megyeszékhelyen egyébként működik egy civilek által fenntartott kutyamenhely, ahol jelenleg körülbelül 350 ebet gondoznak, az állatvédők pedig több száz ivartalanítási műtét révén becsléseik szerint közel 3 ezer nem kívánt kiskutya világra jöttét előzték meg. Mindemellett önkormányzati támogatással működik egy sintércég is, mely befogja, egy hétig darai telepén tartja az állatokat, majd átszállítja ezeket a civilek menhelyére. A cég évente több mint 50 ezer eurót inkasszál ezért a város pénzéből. A kutyák átszállításakor egyébként az állatvédők szerint nem merül fel az a kérdés, hogy az ipari park mögött, a volt kaszárnya területén működő menhelyen tudnak-e fogadni újabb állatokat, és hogy van-e miből etetniük ezeket, a kutyák ellátásáról ugyanis a civilek maguk gondoskodnak, erre az önkormányzat nem ad pénzt. Radu Roca alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: nem volt még ideje tanulmányozni az új jogszabályt, így egyelőre nem kíván véleményt mondani ez ügyben.

Babos Krisztina