Vidék

Lengyel: fél évre sincs meg a fedezet

2020.02.21 - 13:17

Megint pénz nélkül hagyta Lázárit a kormány, alig lesz miből kifizetni a betegápolókat — magyarázta lapunknak Lengyel István polgármester. Abban bíznak, hogy lesz egy megfelelő országos költségvetés-kiegészítés, ami már megoldja a második félévi kifizetéseket.

Még az év első felére sem lesz elég pénze a lázári polgármesteri hivatalnak, hogy a betegápolók jussát és a fogyatékkal élők pótlékait kifizesse, panaszolta el a község idei költségvetésének legnagyobb hiányosságát Lengyel István. A polgármester elmondta, hogy ezeket a kategóriákat a kormánytól, a központi költségvetésből kapott pénzből fizetik ki, de idén csak 944 ezer lejt irányzott elő erre a célra Bukarest, ami júliusig is csak úgy lesz elégséges, ha a község ezt az összeget kipótolja még 197 ezer lejjel saját költségvetéséből. Muszáj volt ezt a döntést meghozniuk, amikor elfogadták a helyi költségvetést, mutatott rá Lengyel, mert azt nem tehetik meg, hogy ezeket az embereket nem fizetik ki, és remélhetőleg lesz megfelelő országos költségvetés-kiegészítés, ami már megoldja a második félévi kifizetéseket. Ezzel a fajta költségvetési tétellel minden évben baj volt, emlékeztetett Lengyel, azonban akkora még soha, mint a mostani évben.

Elvégezhető beruházások

Ami viszont jó hír, hogy van pénze a községnek két településen több mint félmillió lejből aszfaltozni és három faluban betonjárdát önteni. Lengyel megvalósíthatónak tartja a lázári napközi felújítását és a szárazberki, a lázári, a kispeleskei és a kissári kultúrházak tetőzetének és esővíz-elvezető csatornájának a cseréjét, mint ahogy a lázári Görbesor végén, illetve a Horgos elején lévő zöldövezetek parkosítását is. Ezekre a beruházásokra 672 ezer lejt különített el a községvezetés.

Nem olcsó mulatság, de idén kivitelezhető lesz a közvilágítási hálózat korszerűsítése is, összesen 200 villanyoszlopon cserélnék ki a régi, idejétmúlt égőket 30 wattos LED-izzókra. Lázáritól Szárazberekig szerelnének ilyet a főúton végig, illetve újakra cserélnék a közvilágítás égőit Nagypeleskén is, végig a főút mentén. Az év második felében fognának hozzá a lázári focipálya öltözőjének az átépítéséhez, és felújítanák a sándorhomoki sportpályát is.

Princz Csaba