A köztársasági elnök szombat délutáni lemondását követően Magyarország korábbi igazságügyi minisztere, a jelenleg az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként és országgyűlési képviselőként tevékenykedő Varga Judit is bejelentette: visszaadja mandátumát és kivonul a közéletből. Magyarországi sajtóhírek szerint ő lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője a június 9-i választásokon.
Varga Judit közösségi oldalán azt írta: a politikai felelősséget vállalja, lemond országgyűlési képviselői és EP-listavezetői pozíciójáról is, kivonul a közéletből. „ A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.” — fogalmazott.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a bejelentéseket követően úgy fogalmazott: : Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, a lemondásuk „annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs”.
Hírszerkesztő