Belföld

Lemondott Szász Jenő a pártelnöki tisztségről

2012.10.14 - 12:55

Lemondott Szász Jenő a pártelnöki tisztségről a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának rendkívüli, tisztújító ülésén október 13-án.

A Székelyudvarhelyen folyó tanácskozáson Szász Jenő elnöki beszámolójában úgy fogalmazott, hogy „a fociban sem menesztik az összes játékost" egy-egy sikertelen mérkőzés után, ott is „az edzőnek kell visszavonulnia". Emlékeztetve arra, hogy az MPP a júniusban tartott önkormányzati választásokon lényegesen gyengébb eredményeket ért el, mint négy évvel korábban, hangsúlyozta, hogy a pártnak nagyobb szüksége van az alapszervezeteire és megyei szervezeteire, mint az országos elnökségre. „Ezért a technikai stábnak kell levonnia a következtetéseket" – mondta az elnök, hozzátéve azonban, hogy a párt továbbra is számíthat szolgálataira. Szász Jenő beszámolójában az MPP megalakulásának előzményeit számba véve megemlítette: az utóbbi tíz évben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „janicsár bukaresti képviselete" nem felel meg az erdélyi magyaroknak. Hozzátette, „a kicsinyhitűség lelki meggyökereztetése" a közösség leépüléséhez vezet. Szász Jenő úgy vélte: „ha van ma értéke az MPP-nek, az abban áll, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség közéletének lelkiismerete tud lenni". A december 9-én tartandó parlamenti választásokkal kapcsolatban az elnök ismét a „nemzeti válogatott" felállításának szükségességéről beszélt. Kijelentette, hogy jónak tartaná az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási együttműködését. „Felajánlom, hogy ők mint a kisebbek, a gyengébbek, induljanak az MPP színeiben" – fogalmazott az elnök, hozzátéve, az MPP kész arra, hogy gesztusokat gyakoroljon az EMNP irányába, noha jobb eredményeket ért el a júniusi önkormányzati választásokon, így elfogadja, hogy paritásos alapon állítsanak jelölteket a parlamenti választásokon.