Belföld

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

2025.12.23 - 06:21
Napra pontosan egy évvel kinevezése után kérte Bolojan kormányfőtől a tisztségből való felmentést.

Daniel David oktatási miniszter hétfőn este, napra pontosan egy évvel a 2024. december 22–i kinevezését követően kérte Bolojan miniszterelnöktől a tisztségből való felmentését, és a kormányfő elfogadta a lemondását.

'Bár a lemondás egyoldalú döntés, azt akartam, hogy békés legyen a távozásom, amilyen az együttműködésünk is volt' – fogalmazott David.
Aki egyébként pár órával korábban már pedzegette: gondolkodik azon, hogy benyújtsa lemondását. 
Akkor úgy fogalmazott, nem törekszik politikai karrierre, és számos alkalommal elhalasztotta már a távozását, jelen pillanatban viszont olyan tárcavezetőre van szükség, aki dolgozik a jövő évi költségvetésen és végig is viszi azt.
„Ha én dolgozom a jövő évi költségvetésen, akkor vállalnom kellene a mandátum folytatását. Nem korrekt úgy elköteleződni, hogy egy évre költségvetést készítesz, majd utána összepakolsz és elmész.” – mondta.

Mint felidézte, tavaly decemberben eredetileg néhány hónapos időtávval vállalta az oktatási tárca vezetését – idén májusig –  amikorra az állaelnöki intézményt rendezni kellett, és stabilizálni az ország helyzetét. „Májustól az volt az elképzelésem, hogy az iskolakezdésig maradok, mert nagyon rosszul mutatott volna, ha a legnagyobb költségvetési rendszer minisztere távozik, és nem tudtuk, hogyan indul a tanév a fiskális-költségvetési intézkedések után. Ezt követően az volt az elképzelés, hogy addig maradok, amíg az Európai Bizottság elvégzi az átfogó értékelést, és közli velünk, hogy minden rendben van, az európai uniós források nincsenek befagyasztva, és az ország stabil” – részletezte. 

Hírszerkesztő