Külföld

Lelőtték az orosz nagykövetet Ankarában tegnap este

2016.12.20 - 07:27

Andrej Karlov megnyitó beszédet mondott egy fotókiállításon, eközben lőtt rá egy 22 éves volt rendőr, aki a támadáskor azt kiáltotta: Ne felejtsétek el Szíriát, ne felejtsétek el Aleppót. Amíg ott nincsenek biztonságban az emberek, addig ti sem lesztek”.

 

A diplomata életét vesztette, a merénylőt is lelőtték. Utóbb kiderült róla, hogy a júliusi törökországi puccskísérletet követően bocsátották el állásából. A július 15-i katonai összeesküvés nyomán nagymértékű tisztogatás következett Törökországban, legalább 100 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el, és több tízezer embert vettek őrizetbe. A török elnök szerint a tegnapi gyilkos merénylet provokáció, amellyel az orosz-török viszony megrontása volt a cél. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy a diplomata halálának körülményeit orosz-török vegyesbizottság vizsgálja ki.