Egész délelőttöt betöltő, tartalmas előadással színesített ünnepséggel emlékeztek Avasújvárosban és Kőszegremetén a nemzet tavaszára, a márciusi ifjakra, Széchenyire, Kossuthra, de Szél György lelkipásztorra is, akik vigyáztak arra, amit Isten adott nekik.

Ragyogóan kék ég és szikrázó napsütés köszöntötte az ünneplő avasújvárosiakat tegnap délelőtt — és az ifjak, akik a református templom bejáratánál állva minden belépő mellére egy–egy, saját kezűleg készített kokárdát tűztek. „Olyan ez a felszólítás, mint katonaságnál a riadó, vagy amikor valami baj miatt félreverik a harangot — senki nem mondhatja: engem nem érdekel ez az egész; nem érdekel miért szól az ige, hanem mindenkinek kutyakötelessége figyeli rá.” — fogalmazott prédikációjában Gellén Sándor lelkipásztor, Pál apostol korintusiakhoz szóló levelének egyetlen sorára építve ünnepi igehirdetését. „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!' Az apostol nem a hangját akarja erősíteni, amikor ezt mondja, hanem célja van vele: arra kell figyelni, aki kiadta ezt a parancsot. De mit is akar nekem parancsként adni a Fennvaló? Merre kell elindulnom? Sokszor nincs célunk s legnagyobb bajunk, hogy eltunyulunk, lustulunk és könnyedén mondjuk: legyen más, aki imádkozik értem, legyen más, aki ünnepel helyettem.

'Vigyázzatok' — nem azt mondja: vigyázzon az a 180 – 200 újvárosi, aki most itt van a templomban, hanem vigyázzon mind az 1600 az egyházra, a nemzetre. Mert Isten nem csak azt fogja számon kérni: hogy vigyáztad meg apai örökségedet, a szőlőt, a présházat vagy éppen a feleségedet, hanem azt is: hogy vigyáztál az egyházadra, a népedre. Felelősek vagyunk mindenkiért, mindenhol és minden korban. ” – mondta, rámutatva arra is: különbség van az egykori és a mai reformátusok között. „A régiek hittek az eleve elrendelésben. Isten magyarnak teremtett — ezt kell elfogadnom; Isten avasújvárosinak teremtett — ezt kell elfogadnom és 100 %–ban felvállalnom. A vigyázás felelősség és bátorság is. Kossuth nem magától akarta, hanem Isten helyezte oda, hogy '48–ban elkezdje és vezesse a szabadságharcot, a márciusi ifjak a Pilvax kávéházban nem a mostanság divatos „ráérünk még, nem kell sietni”-t mondták; Széchenyi sem magának építtette a hidat Pest és Buda között és a Magyar Tudományos Akadémiát sem önmaga számára hozta létre, hanem a többiek, a nép számára. A Magyarországon született Szél György avasújvárosi lelkipásztor is azt mondta: azt a közösséget, amely 1875–ben befogadott, 1920 után sem hagyom el, még akkor sem, ha nem értem azt a nyelvet, ami állami nyelv lett akkor — pedig mehetett volna főpapnak Debrecenbe. De nem hagyta el az újvárosi közösséget 1941 karácsonyáig, 93 éves koráig szolgált itt. Mert Isten parancsa arról is szól: szeresd felebarátodat. És nem fáradtságnak, tehernek, nyomorúságnak érzed, ha munkálkodsz egy népért, amelyet szeretsz.

Feladatot kaptunk hívőként és ennek a nemzetnek a tagjaként is: vigyázni arra, amit Isten nekem adott. Vigyázni a hitre, a nyelvre, a nemzetre. Ez március 15–e üzenete: Isten valamit rád bízott, vigyázz rá. Hogy majd az út végén elmondhassuk: ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” — hangzott a prédikációban. Az igehirdetést követően az énekkar dalból–versből álló összeállítással kedveskedett az ünneplőknek, akik Erkel Bánk bánjának jól ismert áriájának, a „Hazám, hazám” dallamára vonultak ki a templomból. Az istentiszteletet követően a megemlékezés koszorúit helyezték el a hősök emlékművénél, ahol ünnepi beszédében Magyar Lóránd képviselő úgy fogalmazott: a magyarság jövője szabad.

„Szabad, mert 1848–49–ben büszkén vallották magukat magyarnak a harcolók és bátran küzdöttek azért, amiben hittek. Nekünk is ennyi a feladatunk. Ma sem kér tőlünk mást március 15–e, mint hogy büszkék legyünk származásunkra, magyarságunkra s mindig, minden körülmények között bátran cselekedjünk.” – mondta. Az ünnepi gondolatokat ünnepi műsor követte: az avasújvárosi ifjak, a madisz, a református nőszövetség és énekkar néptáncos, népdalos, versszavalatos, közel egyórás összeállítással örvendeztette meg a jelenlévőket.

 Bennünket Isten ide teremtett

Az ünnepség Kőszegremetén folytatódott, a falu fölötti Domokos–dombon magasló obeliszknél — amely gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” mindmáig egyetlen, 1861-ben emelt, szabadtéri erdélyi emlékműve. Bár Széchenyi soha nem járt az Avasban, alig egy évvel halálát követően egy maréknyi hazafi, Henter Ferenc kurátor vezetésével eldöntötte: Széchenyi emlékoszlopot emelnek — a kőszegremeteiek akkor még nem tudták, hogy az obeliszk a történelmi Magyarország egyik legelső Széchenyi-emlékműve lesz, ami önmagában is felértékeli tettüket. Az emlékmű avatása az egész Avas ünnepe volt, beleértve a szomszédos román falvak lakosságát is és majd' 160 éves megléte alatt kétszer volt veszélyben: az 1940-es bécsi döntés előtt, amikor a kivonuló román határőrök le akarták dönteni, ám három pár lóval sem sikerült elhúzatni – a feldühödött határőr kapitány szétverette az oszlop eredeti, 1861-es állítására emlékeztető márványtáblát (ezt egy év múlva helyettesítették); másodszor Ceauşescu akarta lerombolni, ám erre szerencsére nem került már sor.

Az egybegyűlteket Sziszik József lelkipásztor köszöntötte lelkileg legmélyebb ünnepünkön, Széchenyit és Kossuthot említve, akiknek útjaik szétváltak ugyan, de mégis együtt képviselik a szabadságharcot. „Egy ember, egy nemzet, egy nemes ügy keresztre feszítése nem a halált jelenti. A nemes ügyek érdekében érdemes vállalni az áldozatot — s most tisztelettel pillantunk a múltra és reménnyel tekintünk a jövőre, a jóra, amit a történelem Ura ad. Nem vagyunk másodrangú nemzet sem Európában, sem ebben az országban. Bennünket Isten ide teremtett, neki úgy tetszett, hogy itt adjon otthont nekünk” – fogalmazott. Az ünnepi gondolatokat itt is ünnepi műsor követte, előbb a kőszegremetei óvodások, elemisták és általános iskolások éneke és versekben bővelkedő összeállítása hangzott el, majd az avasújvárosi ifjak perdültek ismét táncra és énekeltek a nőszövetséggel, énekkarral közösen a ragyogó napfényben, fényes szélben a dombtetőn.

Szabó Kinga Mária