Egy televíziós vitaműsorban különböző területekről érkezett szakemberek beszélgettek arról, hogy életünk kettős környezetben folyik le: a természet és a kultúra világában. Mi sem természetesebb ennél — gondoljuk első hallásra, de ha boncolgatni kezdjük a témát rájövünk, hogy az egész nem olyan egyszerű. A kultúrát sokan az emberi lélek kifejezőjeként tartják számon. Minden emberi cselekedet, minden, amit az ember érzékel, elképzel, kigondol, kifejez, belülről jövő kultúraalakító megnyilvánulás. Ahhoz, hogy minden jól működjön, a természet és a kultúra világának egy mederben kell léteznie. A televíziós beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kultúra válsága a lélek válsága, hiszen a kultúra és a lélek sorsa közös. A szakemberek nem tudtak választ adni arra a kérdésre: mi segítheti elő a kibillent lelki egyensúly helyreállását és ezzel a kultúraválság megoldását. A lelki egyensúly elvesztésének fő oka az emberi morál válságából fakad. A lelki egyensúly elvesztését a ma emberére jellemző aggodalmak, a békétlenségek, a hatalmi harcok stb. eredményezik. A lelki egyensúly visszaállításának feltétele egy emberibb kultúra megteremtése is lehet. A gond az, hogy az emberi, az emberibb dolgok ma már kezdenek háttérbe szorulni és ez nap mint nap nyilvánvalóbb. Emberi dolgok csak ott történnek, ahol olyan emberek élnek, akik képesek emberi módon élni. Gondolkoztunk-e már: mit jelent a természet és kultúra egy mederben fogalom? A természet és a kultúra is sokszínű. Mint ahogy a természetnek megvannak a maga törvényei, ugyanúgy az ember alkotta kultúrának is meg kell legyenek a maga törvényei. Mint ahogy következményekkel jár az, ha a természet törvényei megbomlanak, ugyanúgy negatív következményekkel jár, ha az ember alkotta kultúra törvényei megbomlanak. Véleményem szerint ezért nem helyén valóak azok az erőltetett kezdeményezések, amelyek a kultúrák keveredését segítik elő. Nem lehet erőltetni a multikulturalitást, nem lehet erőltetni a globalizációt, mert az felborítja az élet rendjét. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a globalizáció eredményeként nemzetek kezdenek eltűnni, történelmi egyházak zsugorodnak össze, a világnyelvek kis népek nyelvét szorítják ki a használatból. Ezekkel együtt maga az emberi lélek is kezd uniformizálódni. Az anyagiak kezdik háttérbe szorítani a szellemieket, kezdenek kihalni az érzések. Ha a kultúra valóban az emberi lélek kifejezője, milyennek írhatjuk le az emberi lelket a mai kultúra kifejező eszközeivel? Mihez viszonyítva mérjük a lelki egyensúlyt, mi van a mérleg másik serpenyőjén? Vagy — kiinduló pontként — képesek vagyunk-e mérlegre tenni saját lelkivilágunkat, hogy felmérjük, mennyire felel meg az a teremtett világ törvényeinek?

Elek György