Az Országos Lelkésztovábbképző Testület (OLTT) akkreditálásával szerveztek lelkészeknek és egyházzenészeknek közös továbbképzést Krasznamihályfalván. Az oktatás két részből állt, s 12 lelkipásztor, 5 kántor és 4 előadó részvételével zajlott.

Lelkészeknek és egyházzenészeknek szerveztek közös továbbképzést Krasznamihályfalván. A program az Országos Lelkésztovábbképző Testület (OLTT) akkreditálásával azzal a hiánypótló szándékkal indult, hogy a napjainkban divatos pasztorálpszichológia, menedzsment irányú képzéseket ellensúlyozva, közbeszéd tárgyává tegye és szélesebb nyilvánosság elé tárja a gyakorlati teológiának azt az ágát, amelyik a tudatosan megélt istentisztelettel és az egyházi zene kultúrájával foglalkozik. A tudományos kerekasztal–megbeszélés két részből állt, az első szimpózium a krasznamihályfalvi De Ruyter Házben zajlott 12 lelkipásztor, 5 kántor és 4 előadó részvételével. Benkőné Zonda Tímea, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára az európai protestáns felekezetek szószéki és úrvacsorai közösségét lehetővé tevő Leuenbergi Egyezmény jelentőségéről beszélt, melyet 1973 márciusában fogadtak el a kontinens történelmi egyházai, kifejezve azt a felismerésüket, hogy a hagyományok különbözősége nem gátolja a közös nevező megtalálását a Szentírás olvasásához és magyarázásához. Dr. Zalatnay István (Budapest), a közigazgatásilag a Királyhágó-mellékhez tartozó Reménység Szigete Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora a liturgiának azt a sajátosságát mutatta be, amely a szubjektív vallásosságtól elvezet az objektív igazságig, amelyben közösség formálódik, és megszületik a keresztény gyülekezet. Berkesi Sándor (Debrecen), a neves Kollégiumi Kántus karnagya gyakorlati tanácsokkal ösztönözte a lelkészeket és kántorokat arra, hogy nagyobb gonddal, odafigyeléssel tanítsák az ifjúságot, nemzeti, és főképp magyar népzenei örökségünket ápolva. Dobai Zoltán ákosi lelkipásztor feleségével és három gyermekével a zene gyógyító, családi kapcsolatokat elmélyítő szerepéről tett bizonyságot egy olyan énekes–zenés összeállítással, melyben a kortárs hangszerelés is előtérbe került. A képzést a 16–17. századi magyar reformáció kegyességéből táplálkozó responzórikus zsoltáros könyörgés zárta a krasznamihályfalvi református templomban. Csak a legutóbbi évek kutatása derített fényt rá, hogy amíg Luther a misét fordította német nyelvre, Kálvin Genfben és Strasbourgban teljesen önálló utat járt a liturgiában, addig a magyar reformátorok a szerzetesi közösségek imaóráit fordították magyarra, és így a zsolozsma kikerült a kolostorok falai közül, gyülekezeti istentiszteleti eseménnyé vált. A felvilágosodás (és az ellenreformáció) hatására a hazai protestánsok szembefordulnak ezzel az egyetemes egyházból hozott örökséggel, és kezdetét vette a „liturgiai öngyilkosság” (Pásztor János), amely száműzni kívánt minden „katolikus” elemet az istentiszteletről. A mai magyar evangélikus és református teológiában azonban megjelent a szigorúan bibliai és liturgiatörténeti szempontokat vizsgáló munkaközösség, mely újraértékeli ezeket a tényeket, és megpróbál elvonatkoztatni a történelmi–politikai eseményektől. A képzés szeptember 26-án, Ákoson folytatódik, amikor dr. Dávid István (Nagykőrös), dr. Fekete Csaba (Debrecen), Farkas Zsolt (Nagyvárad) és Geréb Miklós (Iriny) előadását hallgathatják meg a résztvevők.