Nagykároly

Lekövezik az utakat a károlyi szőlősben

2013.06.21 - 10:15

A Nagykárolyi Városi Tanács legutóbbi ülésén arról határozott a döntéshozó testület, hogy rendeljenek meg egy átfogó tanulmányt, amely a nagykárolyi szőlőskertben található Teremi, illetve Ianculeşti-i völgy földútjainak lekövezésére vonatkozik. Az említett utak meglehetősen el voltak hanyagolva az utóbbi években, így szükségszerűvé vált a felújításuk.

Bekő Tamás városmenedzser tájékoztatása szerint a városvezetőség hamarosan megrendeli a megvalósíthatósági tanulmányt, amely felméri a munkálatok költségeit. „Egyelőre még a legkezdetibb fázisban tartunk ebben a tekintetben. A tanulmány elkészülte után meglátjuk, hogyan és mikortól tudjuk finanszírozni a munkálatokat” — nyilatkozta lapunknak a városmenedzser, aki hozzátette, hogy az útkövezés anyagi hátterét minden bizonnyal önkormányzati pénzekből fogják biztosítani, hiszen jelenleg nincsenek olyan pályázatok, amelyek hasonló jellegű beruházásokat finanszíroznak.

A tanulmány elkészítése hozzávetőlegesen egy-két hónapot vesz igénybe, a határozat ezután kerül újra a tanács elé. „Lehetséges, hogy a munkálatok idén megkezdődnek, azonban ezt nem merem megígérni. Minden a tanulmányban szereplő végösszegtől függ. Amennyiben a tanács jóváhagyja a határozatot, kiderül, hogy meg lehet-e idén kezdeni, vagy jövőre marad az említett zóna útjainak kövezése” — közölte Bekő Tamás.

Ifj. Deák Endre