Szatmárnémeti

Lejárt az adóbefizetési határidő

2014.10.01 - 08:45

Az év második adóbefizetési határideje szeptember 30. volt, számolt be Dan Mirel osztályvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a szatmáriak több mint 60%-a eleget tett kötelességének.

 

A 2014-es esztendőben a második adóbefizetési határidő szeptember 30., tudtuk meg Dan Mireltől, a Szatmárnémeti Helyi Adóügyi Igazgatóság osztályvezetőjétől, aki azt is elmondta, a szatmáriak kezdenek jó adófizetők lenni, adóikat és illetékeiket rendszeresen és határidőre befizetik. „Az év elején, március 31-ig a megyeközpont lakosságának mintegy 45 százaléka fizette ki egész évi adóját, hogy részesüljön a 10 százalékos adókedvezményből. Bár a végleges adatok még nem ismertek, úgy becsülöm, hogy a magánszemélyek több mint 60 százaléka egyenlítette ki egész évi adójának összegét a szeptember 30-i határidőig, míg mintegy 5 százalékuk adójának egy részét fizette be a városkasszába. Szeptember 15-től mostanáig érezhetően megnőtt az adót és illetéket befizető szatmáriak száma, naponta kétszer-háromszor többen fordultak meg pénztárunkban, mint egy átlagos munkanapon” — nyilatkozta lapunknak Dan Mirel, aki arra is felhívta a szatmáriak figyelmét, hogy október elsejétől kezdődően havi 2 százalékos büntetőkamatot számolnak fel az adóhátralékokra.

Az osztályvezető a jogi személyek tekintetében elmondta, közülük kevesen használják ki a március 31-ig érvényes adókedvezményt, azonban határidőre kifizetik adóikat, mivel szükségük van különböző fiskális igazolásokra. „Azon jogi személyek, akik versenytárgyalásokon kívánnak részt venni, már januárban kifizetik egész évi adójukat, hogy fel tudják mutatni az adóbefizetési igazolást a liciten. A jogi személyek esetében a gazdasági válság beköszöntése óta nagyjából ugyanolyan összegű adót folyósítunk a megyeközpont költségvetésébe. A gazdasági válság jelentősen csökkentette a költségvetés összegét: az akkor elindított csődeljárási folyamatok egy része még nem ért véget, s a kintlevőségek behajtására nem sok esélyünk van, ez évi egy millió eurós bevételkiesést jelent Szatmárnémeti költségvetésében” — fogalmazott Dan Mirel, aki ugyanakkor megnyugtatásként elmondta, az elmúlt 4-5 évben ugyanakkora bevételre tett szert a megyeközpont a magán- és jogi személyek adóiból, illetékeiből. Az idei adóbefizetési kedv a tavalyihoz hasonló, mutatott rá az osztályvezető, akitől azt is megtudtuk, az év eddigi időszakában 174 millió lej értékű bevételre tett szert Szatmárnémeti a befolyt adókból és illetékekből. Ebből az összegből az ingatlanadó értéke 22 millió lej, az önkormányzat ezt a pénzt fordíthatja adminisztratív tevékenységeire és beruházásokra.