Szatmárnémeti

Lehet pályázni

2016.11.09 - 14:31

Három vidékfejlesztési kiírásra lehet jelentkezni a következő időszakban. Mindhárom pályázat elnyerésekor jelentős összeghez lehet jutni, az érdeklődés viszont eléggé gyérnek tűnik.

 

A 4.1a intézkedés a gyümölcsösök létesítését, illetve a gyümölcsösökben használatos mezőgazdasági gépek és felszerelések vásárlását hivatott segíteni. Az érdeklődők november 30-ig adhatják még le, illetve tölthetik fel pályázataikat az ügynökség számítógépes rendszerébe.

Egy másik intézkedés a mezőgazdasági termékek, illetve a gyümölcsök feldolgozását támogatja (4.2 és 4.2a), itt az új leadási határidő december 15. Eddig kevesen érdeklődtek ezen intézkedés iránt, amely két összetevőből áll, vagyis külön pályázható az új feldolgozók létesítése, illetve a már meglévő, működő feldolgozók korszerűsítése. A mezőgazdasági termékek feldolgozásánál összesen 93,5 millió eurós pályázható alapot szabtak meg erre az évre, ebből az összegből még 68 millió euró maradt, országos szinten mindössze 67 pályázatot tettek le. A gyümölcsfeldolgozóknál 8,7 millió eurót hirdettek meg 2016-ra, és jelenleg szinte a teljes összeg megvan. A feldolgozást támogató intézkedéseknél a támogatás mértéke nem haladhatja meg az ötven százalékot, vagyis a pályázatokhoz nagyobb mértékű önrész szükséges. Románia az új vidékfejlesztési terv beadásakor magasabb támogatási arányt fogalmazott meg igényként, de az uniós szakbizottság nem hagyta jóvá, így egyezség született a maximális, ötvenszázalékos támogatásról.

A harmadik meghosszabbított határidejű pályázható intézkedésnél, a termelői csoportok támogatásánál (9.1) a pályázatokat december 30-ig lehet letenni. Itt a társulás legtöbb évi 100 ezer eurót kaphat támogatásként öt éven keresztül. A támogatás nagysága függ a közösen értékesített termékek utáni bevételtől, annak részarányos százaléka. Az első évben a csoport az értékesített termék euróban kifejezett értékének legtöbb 10, majd a következő négy évben 8, 6, 5, illetve 4 százalékát kaphatja meg. Ennél az intézkedésnél közel 5 millió euró pályázható idén, de eddig mindössze két pályázatot tettek le országos szinten.