Szatmár megye

Lehet jelentkezni a Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyre

2023.11.01 - 08:57
A határon túli, magyar bortermelők számára indít újra borversenyt immáron tizenhetedik alkalommal a Magyar Bor Akadémia, a Soós István Borászati Szakképző Iskola, a Magyar Zászlósborok Rendje, valamint a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. közös szervezésben.

Az idei Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyre november 24-én kerül sor a Soós István Borászati Szakközépiskola Tangazdaságában. A versenyen külön kategóriába sorolva bírálják az „alternatív technológiával” készített borokat, és külön kategóriában az öko, a bio, a biodinamikus, a narancs és a „kénmentes” – nagyon alacsony kénessav használattal készült – bortételeket.

A szervezők közleményében kiderült, hogy a versenyre benevezett borok minősítése 100 pontos rendszerben fog történni és terveik szerint három, esetleg négy bizottságban bonyolítanak le. A zsűriben nem csak magyarországi szakemberek, hanem a nevezők, a határon túli borászok közül is többen részt vesznek. A borok bírálata idén digitálisan, informatikai eszközök segítségével zajlik.

Csak palackozott

A borok versenyre való nevezése ingyenes, azonban fontos tudni, hogy csak a palackozott borok az elfogadottak. Tekintettel a határon keresztül történő szállítás nehézségeire, a szervezők mintánként 3-3 palackot kérnek a nevezőktől.

Jelentkezni lehetőség van online felületen, illetve papíros (PDF) alapon, melyet kitöltve a [email protected] e-mail címre várják legkésőbb november 15-ig. A kitöltött jelentkezési lapot a mintát elküldése során is mellékelni szükséges.

A minták leadásának erdélyi és partiumi helyszínei:

Balla Géza Pincészete – Ópálos
Ópálos, 583 sz., Arad megye
Kontakt: Sebestyén Noémi, +40747930304

Nagyvárad környéke
Kontakt: Székely Noémi, Mobil: +40757586264

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Piknik a szőlőhegyen, bortúra és borkóstoló

Kóstoljon egy-egy pohárral Halmihegy kiemelkedő pincészeteinek a boraiból!
Nagykároly

Bor a kastélyban, Nagykároly - RÉSZLETES PROGRAM

III. Bor a kastélyban - Castel Vinum Borfesztivál, Szatmár megye, NAGYKÁROLY 2024 JÚLIUS 27. – 28.