Szatmár megye

Lehet jelentkezni a 31. EKE Vándortáborba

Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a harmincegyedik vándortáborba, gyönyörű máramarosi helyek felkeresésével kecsegtet a részvétel. (Fotók: EKE Vándortábor)
2024.05.28 - 17:01
Július 30. és augusztus 4. között lesz az Erdélyi Kárpát Egyesület idei vándortábora, amelynek a történelmi Máramarosban lévő, vadregényes Aknasugatag és környéke ad otthont.

Hétfő délután startolt a regisztráció a 2024-es Vándortáborra és nem érdemes sokáig tanakodniuk a túrázást kedvelőknek, mert a szervezők többlépcsős regisztrációs rendszert alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a részvételi díj emelkedik ahogy közeledik a tábornyitás napja.
Június 15. éjfélkor aktiválódik az első lépcső, azaz addig a lehető legalacsonyabb a részvételi díj.
Hat éven aluli gyerekek számára (bármikor is regisztrálnak), ingyenes a részvétel, a tábor kínál családi jegyvásárlási lehetőséget és napijegy megváltására is van lehetőség.

hirek/2024/05-majus/lehet-jelentkezni-a-31-ik-eke-vandortaborba-1.jpg
Az EKE-sek igazi túramániások, már előre bejártak sok, a vándortáborra kijelölt túraútvonalat és a tábor ideje alatt majd megint be fogják.

Minden egyéb részlet az idei vándortáborral, a jelentkezéssel és a jelentkezési díjért nyújtott dolgokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban elérhető ITT.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 


 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Életveszélyes hegyi utakon menekülnek ukránok Romániába

Az év első hét hónapjában több mint 5000 ukrajnai kelt át illegálisan a román határon Máramaros megye hegyvidékén. Bár ez kevesebb a tavalyinál, a szökések ezúttal is emberéleteket követeltek.
Szatmárnémeti

Technikás pályát ígér a PMN családi kerékpáros versenye

A Partiumi Magyar Napok szombatján az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti ismét kerékpáros ügyességi versenyt szervez a Kossuth–kertben.
Szatmár megye

Cél a Rozsály-tető, áfonyaszedéssel útközben

Könnyű/közepes, gyerekek és régebb óta fiatalok számára is ajánlott nagyjából ötórás túrát szervezett vasárnapra az EKE – Szatmárnémeti.