Interjú dr. Nagydobai Kiss Sándorral abból az alkalomból, hogy a Zentralblatt MATH nemzetközi matematikai recenzáló folyóirat munkatársává kérte fel. Szerinte Szatmáron tudományos élet szervezett formában alig létezik, viszont vannak egyéni kutatók.

— Minek tulajdonítja ezt a felkérést? Egész pontosan miről van itt szó, milyen munkát kell végeznie a lap munkatársaként?

— A felkérést pusztán és kizárólag matematikai eredményeimnek köszönhetem, nemzetközi szakfolyóiratokban eddig publikált cikkeimnek. Engem a Zentralblattnál személyesen senki nem ismer, nem vagyok senkinek a valakije (rokona, barátja, ismerőse stb.), nincsenek oda összeköttetéseim. Azt akarom csak ezzel mondani, hogy kizárólag a szaktudásommal érdemeltem ki e megtisztelő felkérést, aminek határtalanul örülök, mert ez is bizonyítja, hogy vannak még helyek Európában, ahol a valós érdemek számítanak, az embereket ezek alapján értékelik. Azt nem lehet elmagyarázni röviden, ugyanakkor érthetően is, hogy a feladatom pontosan miben áll. Illetve elöljáróban annyit mondhatok, hogy a munkám matematikai cikkek és könyvek recenzálása (bírálata, ismertetése) lesz. Ezt a tevékenységet a lap számára Európából, sőt, az egész világból sok szakember végzi. Csupán szakmai szeretetből, minden ellenszolgáltatás nélkül, azaz ingyen. Nem tudom, hogy ennyiből ki mit ért meg.

— Ki kellene ezt a témát egy kicsit bontani. Miért olyan jelentős ez a recenzensi munka?

— A bírálók szerepét csak akkor fogjuk tudni igazán értékelni, ha világosan látjuk a világ tudományos életének szervezését, működését, ha fokozatosan végigkövetjük a közlemények publikálásának fontosabb lépéseit. Szerteágazó és nagy téma, ezért azt javasolom, hogy gondolatban menjünk végig pl. a publikálás fontosabb szakaszain. A végén eljutunk, szintén csak gondolatban, a tudományszervezés megértésének arra a szintjére, ahonnan visszatekintve már fel tudjuk mérni a recenzensi munka mibenlétét. Tegyük tehát félre pillanatnyilag apró hétköznapi ügyeinket, gondjainkat, és a fantázia szárnyán emelkedjünk fel a nemzetközi tudományos élet felső szintjeire, hogy abból a magasságból vessünk egy pillantást Európa, illetve az egész világ fejlődésének, haladásának meghatározó tényezőire, ezen belül pedig a matematikára.

— Kezdhetnénk talán onnan, hogy valaki valahol ír egy tudományos cikket. Mi a következő lépés?

— Arról is sokat lehetne beszélni, hogy mennyi mindennek kell „összejönnie” ahhoz, hogy egy tudományos cikk elkészüljön, de akkor most erről ne essék szó, hanem tegyük fel, hogy a cikk már készen van. Annak szerzője kiválaszt egy folyóiratot, amelyben írását meg szeretné jelentetni. Szerencsére egy-egy tudományterületnek százával vannak folyóiratai, tehát ma nincs akadálya a publikálásnak, ha egyébiránt a közlemény megüt egy bizonyos szintet és megfelel a kiszemelt lap által támasztott követelményeknek. Itt mondom el, hogy az angol nyelv lett a tudományok nemzetközi kommunikációs nyelve, ezért a folyóiratok zöme angolul íródik. Ha tehát valaki azt szeretné, hogy gondolatai minél több emberhez eljussanak, akkor dolgozatait ajánlatos angolul írnia, de mindenképpen valamelyik szélesebb körben használt nyelven: francia, német, olasz, esetleg spanyol nyelven.

Tehát a szerző elküldi szellemi termékét a lap szerkesztőségének. Komoly folyóirat — és a továbbiakban főleg ilyenekről beszélünk — a cikket kiadja két vagy három szakembernek, akik anélkül, hogy tudnák, ki a cikk szerzője, egymástól függetlenül véleményezik azt. Ezután pedig írásbeli javaslatot tesznek a dolgozat megjelentetésére vagy elutasítására. Olyan is előfordul, hogy az írást megjelentetésre javasolják ugyan, de csak bizonyos javítások, módosítások után. A publikálási folyamatnak ezt a szakaszát lektorálásnak, magukat a bírálókat pedig lektoroknak hívjuk.

— Minden tudományos folyóirat lektoráltatja cikkeit?

— Nem. Az egyes tudományágak szaklapjai éppen ebben különböznek egymástól. Színvonal tekintetében ezek széles skálán mozognak: a gyengébbtől a legkitűnőbbig. A nem lektorált szaklapok a nemzetközi tudományosság szemszögéből nézve abszolút jelentéktelenek. Jó esetben helyileg lehetnek fontosak, egy szűkebb közösség vagy etnikum számára. Itt főképpen a nemzeti nyelveken megjelenő folyóiratokra gondolok, amelyeknek a hatósugara nem is nagyon terjed túl az illető nemzet földrajzi életterén. Ezeknek a folyóiratoknak általában a szellemi hatásuk, befolyásuk nem túl széles körű. Gondoljunk bele: mondjuk, hogy van egy kitűnően megcsinált magyar folyóirat, ami elérhető elektronikus formában is. A tíz- vagy tizenötmillió magyarból azt hányan fogják olvasni? És aztán tegyük fel, hogy van egy másik, szintén kitűnő, de angol nyelvű elektronikus folyóirat. A hat- vagy hétmilliárd ember közül azt hányan fogják olvasni? Még ha feltételezzük is, hogy az emberiség fele nem ismeri az angol nyelvet, de akkor még mindig ott van a másik fele, a három és fél milliárd potenciális olvasó. Hát ezért kell lektorált folyóiratokba angolul írni, hogy eredményeink minél szélesebb körben legyenek ismertek.

— A lektorok vagy a szerkesztők milyen ismérvek alapján döntik el, hogy egy cikk megjelenjen-e?

— A különböző folyóiratok követelményrendszere alapján, amely folyóiratonként változó ugyan, de vannak azért közös elemek. A legfontosabb közös követelmény, hogy a közlemény tartalmazzon valamilyen újdonságot, új eredményt. Enélkül nincs esélye a megjelenésre. „Összeollózott”, plagizált, nóvumot nem tartalmazó irományt komoly lapok nem publikálnak. A lektorálásnak pontosan az a feladata, hogy eleve kiszűrje a gyenge minőségű cikkeket, hogy a silány, a talmi ne kaphasson nyilvánosságot. Minden szerkesztőség maga állapítja meg a lap előállítására, a cikkek válogatására vonatkozó alapelveket.

Például a magyarországi Mathematica Pannonica egyik szerkesztési elve az, hogy a szerkesztőbizottság tagjai nem publikálhatnak a lapban. E mögött a tilalom mögött az az általánosan elfogadott meggondolás van, hogy az egyének, szakmai csoportok vagy intézmények által alapított folyóiratok a tudomány szolgálatáért vannak, nem pedig azért, hogy a szerkesztőségeik tagjainak publikálási fórumaivá váljanak. Az említett lap így is védekezik a nívóesés ellen. Más lapok viszont megengedik a szerkesztőknek, hogy a „saját” lapjukban is publikáljanak, de csak ritkán (pl. évente egyszer). Említek egy szélsőséges esetet is: a brassói megjelenésű Octogonnak vannak olyan számai, amelyekben a lap főszerkesztője 15 vagy 20 matematikai cikket publikál. Jól értsük meg egymást: egy-egy lapszámban ugyanaz a személy 15–20 saját cikket közöl! Persze mindennemű lektorálás nélkül. Ezeket a cikkeket mérvadó szakmai körökben senki nem veszi figyelembe. Még egyszer nyomatékosan mondom: nem a lap van a szerkesztőiért, hanem pont fordítva: a lap a szerkesztőin és a munkatársain keresztül a tudományt kell szolgálja, teret biztosítva az új godolatoknak, ötleteknek, felfedezéseknek, találmányoknak.

— Mik azok az „open access” folyóiratok?

— A szakmai bírálat hagyományos eljárását több kritika is éri (az eljárás lassúsága, a bírálók anonimek maradnak, elfogultak, részrehajlók lehetnek stb.), ezért a tudományok szervezésével foglalkozó szakértők új vagy kiegészítő bírálati lehetőségeket keresnek és dolgoznak ki. Például a végleges megjelenés előtt a cikkeket elektronikusan elérhetővé teszik ún. nyílt hozzáférésű (open access) folyóiratokban, így a szakma képviselői vagy más érdeklődők a folyóirat online vitafórumán megtárgyalhatják, véleményezhetik a cikket. Tehát a tudományos közösségnek lehetősége van bírálni a publikálásra szánt írást, ezáltal a hibák vagy a tisztességtelen tartalmak (plagizálás) gyorsabban és még a cikk megjelenése előtt felfedezhetők, ill. leleplezhetők. Ez a nyílt, a szakma nyilvánossága előtt zajló értékelési folyamat ahhoz vezet, hogy a szerzők a legnagyobb gondossággal készítik el kézirataikat, és a folyóiratoknál csökken az elutasított cikkek aránya.

— Mondana pár szót a Zentralblattról?

— Ezt a folyóiratot 1931-ben Németországban alapította Otto Neugebauer matematikus több társával együtt, s az Európai Matematikai Társaság, a karlsruhei Leibniz Informatikai Intézet és a Heidelbergi Tudományos Akadémia adja ki. 1980-tól elektronikusan is megjelenik. Évente több mint 2300 kiadványt (folyóiratokat, könyveket, konferenciaköteteket) recenzál, adatbázisa pedig kb. 200 000 címmel dolgozik. Hasonló kiadvány jelenik meg az Amerikai Egyesült Államokban Mathematical Reviews címen, és Oroszországnak is van ilyen folyóirata. Fontos hangsúlyozni, hogy az említett folyóiratok nem cikkeket publikálnak, hanem ismertetéseket, kivonatokat, bírálatokat más folyóiratokban már megjelent cikkekről, ill. könyvekről.

— Miért olyan fontosak ezek az ún. recenzáló folyóiratok?

— Rájuk igen nagy szükség van, mert a nagyvilágban évente százezerszámra megjelenő cikkeket és könyveket senki sem képes áttekinteni, de ezek a folyóiratok a mukatársaiktól begyűjtött ismertetések rendszerezésével — tudományágak, illetve ezeken belül pedig különböző témák szerint — ezt az áttekintést lehetővé teszik. Tehát ha egy érdeklődő vagy kutató tudni akarja, hogy egy tudományágban vagy egy témában milyen cikkek jelentek meg, ezekből a folyóiratokból tájékozódhat, méghozzá otthonról, a karosszékében ülve. Ez pedig óriási dolog, hála az internetnek, amely egy csodálatos eszköz! Hogy miért fontos a tájékozódás? Hát azért, hogy valaki ne kutasson olyan problémát, amelyet már megoldottak és publikáltak. Erről jut eszembe, hogy nemrég megkérdeztem egyik ismerősömet, aki vagy 25 éve foglalkozik egy témával, hogy tudja-e, mi jelent meg az eltelt időben abban a témában. Csak a vállát vonogatta. Lehet, hogy olyasmivel foglalkozik, ami már rég ki van dolgozva, csak ő nem tud róla. Egy kutató számára nagyon fontos a tájékozottság, ezt segítik elő ezek a recenzáló folyóiratok.

— Ma a tudományos élet teljesen globalizált. Hol van a helye ebben a nemzetközi versengésben Romániának?

— Nemzeti szinteken a tudományos kutatás helyszínei elsősorban a kutatóintézetek és az egyetemek. Ezeken kívül vannak kisebb-nagyobb csoportok vagy egyének, akik szintén foglalkoznak tudományos kutatással. Az eredmények többféleképpen is mérhetők. Bár országok közötti rangsorolás nincs, egy amerikai oktatáskutató és elemző cég évente rangsorolja a világ első 500 legjobb egyetemét. Idén erre a listára felkerült egyetlen román egyetem, nevezetesen a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, valahova a 450. helyre. Magyarországról is csak egy, az Eötvös Loránd Tudományegyetem van rajta ezen az 500-as listán, a 488. helyen. A rangsorolásnál az egyik fontos ismérv a publikált cikkek száma és idézettsége volt. Mindenki levonhatja a következtetéseket… Ne is csodálkozzunk, mert pl. a román állam fél százalékokat fordít kutatásra a nemzeti jövedelemből, azaz alig támogatja a kutatókat, az oktatási rendszer pedig alulfinanszírozott.

— E téren várható-e jelentősebb változás a közelebbi vagy a távolabbi jövőben?

— Én nem várok már semmit se államtól, se vezetőtől, se politikustól, hanem szolgálom a tudományt, ezen belül pedig a matematikát, legjobb tudásom szerint. A tudomány világa viszonylag tiszta, nincs annyira beszennyezve, mint a társadalmi élet itt, Romániában. Néha el is gondolkozom azon, hogy a civil társadalom sok mindent átvehetne a tudomány embereitől, elsősorban azt az elkötelezettséget, amellyel ők a haladást, a fejlődést szolgálják. Remélem, sikerült érzékeltetnem, hogy a kutatók, a tudósok azért igyekeznek megvédeni a tudományos világ tisztaságát, ügyelnek saját egyéni tisztességükre, becsületükre. Úgy általában, de nem egyformán mindenhol.

Sajnos szép hazánkban nem a tudományok művelésének jó gyakorlata terjed szét a társadalomban, hanem éppen fordítva: a vezetők által politikai rangra emelt gazemberség, tolvajság szivárog be egyre jobban a tudományos életbe is. Ezt egyetlen számadattal támasztom alá: becslések szerint Romániában 20–30 000 plagizált doktori értekezés van érvényben. Ez óriási szám! Ezer is sok lenne, száz is. Hiába van törvény, szervezet, szakembergárda, akiknek az lenne a feladatuk, hogy harcoljanak e szégyenteljes állapot felszámolásáért, a tudományos élet tisztaságáért, mégsem történik semmi. Ez igen sajnálatos és szomorú távlat a jövőt illetően.

— Térjünk vissza szűkebb életterünkbe, Szatmárra. Mit mondhatunk az itteni tudományos életről?

— Szervezett formában alig létezik, viszont vannak egyéni kutatók, akik lektorált nemzetközi folyóiratokban publikálnak. Neveket is említek, de csak a matematikusokra fogok szorítkozni: Pop Ovidiu, Fărcaș Mircea, Miclăuș Gheorghe, Braica Petru, Indrea Adrian, Blaga Alexandru. Külön említem Pișcoran Laurian Ioant, aki szatmári születésű ugyan, de a nagybányai egyetemen dolgozik. Szaklapot is alapított, és együttműködik az előbbi csoport tagjaival. Román kollégáink már két évtizede megszervezik évente egyszer Szatmár, Máramaros és Szilágy megye matematikatanárainak találkozóját. Évekkel ezelőtt néhány ilyen szimpóziumon én is részt vettem, ott dolgozatokat mutattam be, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy konferenciaszintű prezentálásokat láttam. Az ilyen találkozások is hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki fel tudjon jutni a nemzetközi mezőnybe. És nyilvánvaló, hogy még sok minden más is.

Azt vettem észre, hogy a fent felsorolt matematikusok sok cikket társszerzőként írnak. Ez is azt bizonyítja, hogy közöttük van érintkezés, együttműködés. Szervezetten és egyénileg is, mert közös cikket nem lehet írni állandó kapcsolattartás nélkül. Itt és ebben a viszonyrendszerben pedig ez a kulcsszó: az együttműködés. Ezt román kollégáink megértették, és nemcsak egymás között, de a nagybányai egyetem oktatóival is együttműködnek, velük közösen publikálnak. Ennek pedig vannak látható és tapintható eredményei: jegyzik őket a nemzetközi recenzáló folyóiratok. Ráadásul Pop, Fărcaș és Indrea recenzensi munkát is végez egy amerikai folyóirat részére. Innen, e helyről is szeretnék gratulálni nekik.

— Az említett matematikusok között nincs magyar. Ezek szerint önön kívül Szatmár megyének nincs más magyar képviselője a nemzetközi matematikai világban?

— Úgy néz ki, hogy nincs. Bár tévednék, de fizikus sincs, akit jegyezne a nemzetközi szakma. Van viszont egy kémikus, Átyim Pál, aki nemzetközi folyóiratokban publikál. A lakossági számarány szerint a megyében lehetne legalább 4–5 matematikus, akik ott vannak a nemzetközi mezőnyben. Nincs ennyi. Se fizikus, se kémikus. És észszerű magyarázat se nagyon van, hogy miért nincs. Negyven éve jól ismerem a szatmári viszonyokat. Főleg 1989 után magyar kollégáktól gyakran hallottam, hogy mennyire elfoglaltak iskolai feladatokkal. Meglehet, de vajon Pop Ovidiu kevésbé elfoglalt? Biztosan nem, és mégis 2003 óta 87 dolgozatát recenzálta a Zentralblatt. Aki írt legalább egy dolgozatot lektorált folyóiratba, az tudja, hogy ez mit jelent, mennyi munkát jelent. Átyim Pál kevésbé elfoglalt? Líceumban és egyetemen is tanít, tanfelügyelői feladatokat lát el, három gyereke van, és mégis, dolgozatain keresztül ott van a nemzetközi élvonalban.

Pár évvel ezelőtt sikerült megszervezni, hogy a Debreceni Egyetemen évente rendezett doktoranduszkonferenciának Szatmárnémeti legyen a helyszíne. Hiába küldtünk meghívókat az itteni magyar matematikatanároknak, egy se jött el közülük erre a konferenciára. Egyetlenegy sem, még mutatóba sem. Akkor azt mondtam magamban, hogy ekkora közöny, érdektelenség nincs, nem lehet. Kizártnak tartottam, hogy magukat értelmiséginek gondoló tanárok ne érdeklődjenek a matematika iránt, csak a tanítás szintjén. Azóta tudom, hogy van ekkora közöny, ami megbénítja az emberben lappangó kreativitás kibontakoztatását. Széthullott atomjaira az itteni magyarság: nincs közös gondolkodás, nincs érintkezés a szakemberek között, nincs együttműködés valami közös cél, valami közös nagy cél érdekében stb. Ha egy pedagógus nem akarja a szellemét csiszolni, állandóan fejleszteni, űdítő kutatásokkal, vizsgálódásokkal foglalkoztatni, akkor a tudományokhoz való viszonyulása megreked a papagájszerű állapot szintjén: tanítás címén a már tudott dolgok vég nélküli ismétlésénél.

Egy optimistább zárógondolattal fejezném be: a tudományokban kitartó munkával lehet eredményeket elérni. Lehet, csak akarni kell…

Elek György