Egészség

Lehalkítja a horkolást egy új készülék

2016.10.14 - 18:00

Horkolást semlegesítő készüléket fejlesztett ki egy izraeli startup vállalkozás. A Silent Partner névre keresztelt eszköz lehet az első, amely az alváskor jelentkező kellemetlenség minden fajtájára egyaránt használható.

A horkolás egyes felmérések szerint nagyjából minden második embernél jelentkezik, kétszer nagyobb valószínűséggel a férfiaknál, mint a nőknél. Azon túl, hogy betegségek jele is lehet, környezetünk is megsínyli a hanghatást. Annak ereje ugyanis átlagosan 60 decibeles, azaz egy működésben lévő porszívó zajával egyenlő mértékű, de elérheti akár a 80-90 decibelt, egy ipari üzem zajkáoszát is. Ez már az alvótárs pihenését is zavarja, ami hosszú távon veszélyezteti minden érintett egészségét. Horkolást több tényező is kiválthat, az eddig kifejlesztett eszközök pedig abban egyeztek meg egymással, hogy nem minden horkolásfajta esetében tudtak hatékonyan működni. A Silent Partner az első olyan horkolásgátló készülék, amely a zajszűrést használja fel a horkolás ellen. Az eszköz nem a horkolás biológiai oldaláról közelíti meg a dolgot, hanem a kiadott hanghullámokat oltja ki fordított fázisú hanghullámok segítségével. Az eszköz az orra helyezhető, ráadásul non-invazív, azaz nem nyúl bele semmilyen módon a szervezet működésébe. Használatával az átlagosan 61 decibeles horkolás 46 decibelesre csökkenthető. Ez egy igen komoly változás, figyelembe véve például, hogy egy pár méterről ránk üvöltő és egy hozzánk rendes hangerővel beszélő ember hangereje között körülbelül 20 decibel a differencia.