Szatmárnémeti

Légzéstámogató készülékekre gyűjt a Rotary Club

2020.12.02 - 07:18

Drámai körülmények között zajlik már hónapok óta a COVID-19 betegségben szenvedő páciensek ellátása a Nagykárolyi Városi Kórházban. „Az első vonalból látjuk, hogy a koronavírus-járvány sokkal súlyosabb, mint ahogyan azt sokan beismerik. Egyre több a beteg és egyre több az olyan páciens, aki súlyos állapotban, későn kerül kórházba, a gondolat pedig, hogy eljöhet a pillanat, amikor választanunk kell, hogy melyik páciensnek jusson oxigén és melyiknek nem, egy extrém terhet ró ránk és a betegekre egyaránt” — fejezte ki aggodalmát dr. Dragoş Ciprian, az egészségügyi intézmény orvosa. „Kollégáinkkal, az intenzív terápiás osztály szakorvosaival közösen igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy értékes időt nyerjünk azon páciensek számára, akiknek oxigénre van szükségük, és akik kétségbeesetten várják, hogy megüresedjen egy hely az intenzív osztályon” — tette hozzá. Ebben nyújthatna életmentő segítséget az AIRVO2 készülék, amelyik magas áramlású oxigénterápiát tesz lehetővé, nem invazív módon — ez egyfajta híd a standard oxigénterápia és az intubálás között.

Ezt a megoldást általában spontán légző betegeknél használják, akik magasabb áramlású oxigént igényelnek. A magas áramlású oxigénterápia támogathatja a betegek légzését akut hipoxiás légzési elégtelenségben, és megelőzhetővé teszi az intubálást. Javítja az oxigenizációt, a légzési frekvenciát, a nehézlégzést és a beteg komfortérzetét, valamint segíti a gyorsabb felépülést az extubációt követően. Ennek köszönhetően javul a kimenetel, és rövidül az intenzív terápiás osztályon tartózkodás ideje. Ez a fajta oxigénterápia gazdaságos is, mivel nem feltétlenül van szükség lélegeztetőgépre, és a kórház különböző osztályain alkalmazható.

Más szóval: azok a betegek, akiknél légzési elégtelenség alakul ki, és akik számára nem biztosítható azonnal a hely az intenzív osztályon, legalább ideiglenesen részesülhetnek az akár életmentő oxigénterápiában.

„Mivel nem maradhatunk közömbösek egy ilyen tragédia előtt, úgy döntöttünk, hogy elindítunk egy adománygyűjtő kampányt az AIRVO2 oxigénterápiás rendszerek beszerzésére, amely nélkülözhetetlen a Nagykárolyi Városi Kórház COVID-19-betegeinek kezelésében” — írja a szatmári Rotary Club. Arra kéri mindazokat a Szatmár megyei lakosokat, akik tehetik, hogy csatlakozzanak jótékonysági akciójához. Két ilyen berendezés megvásárlásához 50 000 lej szükséges.

Aki segítő kezet akar nyújtani ezekben a nehéz időkben, megteheti a Szatmárnémeti Rotary Club adományozási platformján (https://rotarysatumare.ro/doneaza-2/) keresztül, vagy az egyesület számláira is utalhat adományt a készülékek beszerzéséhez: ING Bank – RO50INGB0000999902901863, Transilvania Bank – RO69BTRL03101205K39263XX.

Bumbuluţ Krisztina

Fotó: Reuters

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Megrendelték a készülékeket

Jó hírrel kezdi a 2021-es évet a szatmárnémeti Rotary Club: a jó szándékú adakozóknak köszönhetően sikerült elérni a kitűzött célt, összegyűjteni a két AIRVO2 légzéstámogató készülék árát.