Mint ismeretes, Kereskényi Gábor polgármester és a városi RMDSZ-szervezet elnöke tavaly december 31-én, a Petőfi 200 Szatmárban emlékév megnyitóján jelentette be hivatalosan a Szent István-téren, hogy a magyar irodalom lánglelkű költőjének egész alakos szobrot terveznek állítani a jelenlegi mellszobor helyett — annál is inkább, mivel Petőfi élete olyan izgalmasan és intenzíven kapcsolódik „az ígéret földjéhez”.
A szoborállításról korábban már többször is beszámoltunk, legutóbb bő héttel ezelőtt, amikor Kereskényi Gábor Budapestről jelentette be, hogy magyarországi kormánytámogatást is kapnak a szoborra, illetve hogy megkezdődött a közadakozás is — időközben elkészült a 260 cm magas bronzszobor mérethű agyagterve, s Kereskényi dr. Szőcs Péter Levente történésszel látogatott el a nagyváradi Deák Árpád szobászművész műhelyébe, hogy megtekintsék azt.
Ha valakinek ismerősen cseng Deák Árpád neve, nem véletlen, hiszen az ő alkotása a jelenlegi Petőfi-mellszobor, mint ahogy a szatmárnémeti Rákóczi-mellszobor is, de Bethlen Gábor fejedelem egészalakos szobra Gyulafehérváron, valamint Nagybánya régi központjában a művésztelep alapítóit — Hollósy Simont, Réti Istvánt, Iványi-Grünwald Bélát, Thorma Jánost és Ferenczy Károlyt — ábrázoló szoborcsoport is, amelyet májusban lepleztek le.
S hogy mikor lesz a szoboravatás Szatmárnémetiben? A tervek szerint szeptemberben — napra pontos dátumot még nem lehet tudni, de az biztos, hogy abban a hónapban, amikor a költő egybekelt a „feleségek feleségével”, Szendrey Júliával.
A szatmárnémeti Petőfi-szoborállítás költségei (a szobor megformálása, öntése, a szerzői jogdíj, a talapzat elkészítése, a területrendezés) körülbelül 130 000 eurót tesznek ki, ezt az összeget az Identitas Alapítvány három forrásból: részben önkormányzati, részben magyarországi támogatások felhasználásával, részben a szatmáriak adományaiból fedezi — ez utóbbinak pedig jelképes értéke is van, nagyon sokan jelezték már korábban, hogy szeretnének hozzájárulni a szoborállításhoz, hiszen ezzel sokkal inkább magukénak éreznék azt — fejtette ki Kereskényi.
„Legyen Petőfi Sándor új szobra mindannyiunké!” – fogalmaz, arra kérve a szatmáriakat, támogassák az egész alakos Petőfi-szobor állításának ügyét.
Adományokat a RO92OTPV280001094732RO01 lejes vagy a RO96OTPV280001094732HU01 forintos számlákra lehet küldeni, a Szatmárnémeti Petőfi szobor támogatására megjegyzéssel.
Adakozni személyesen az Identitas Alapítvány székhelyén, az RMDSZ székházban, a Mihai Viteazul (Rákóczi) utca 10. szám alatt lehet.
Szabó Kinga Mária