Vidék

Legyen jó dolga a lelkünknek!

A gyülekezet ünnepe volt, a presbitériumé és a Soli Deo Gloria Nőszövetségé (Fotó: SZFÚ)
2022.05.02 - 14:30
Harminc év mélypontok és csodák között — önálló gyülekezetté válásának harmincadik évfordulóját ünnepelte tegnap Kültelek református közössége, nt. Higyed János lelkipásztor pedig azt, hogy harminc éve állhatott először a templom szószékére megválasztott lelkészükként.

„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!” Olyan jótéteményeire emlékezhetünk, amelyek ezen a helyen eleinket már megérintettek: e helyre telepített egy közösséget, amelynek utódai vagyunk mi ma — 1992-ben a gyülekezet teljes önállósággal gyakorolta jogait, és lelkészt választott, és május 2-án állhattam előszór erre a szószékre a gyülekezet megválasztott lelkipásztoraként” — pillantott vissza a három évtizeddel korábbi napokra tegnap Szatmár-Kültelken nt. Higyed János lelkipásztor, hozzátéve: 30 év hosszú idő, de háromszor tízre választja. Mint mondta, rendhagyó ez az istentisztelet, amellyel kezdődik, s jól kezdődik a hónap: élettel, keresztelővel — s jól is ér majd véget május 29-én, konfirmációval, hiszen ez a két esemény összefoglalja az egész élet lényegét. „Az első tíz év előtörténete, hogy a gyülekezet tagjai éltek a változások utáni lehetőséggel, és 1990-ben elindították az önállósulást, amely 1992-re valósult meg — a templom kicsi, a gyülekezet nagy volt. És mennyi csodával ajándékozott meg az Úr abban az időben, amit ma már a templom őskoraként emlegetünk, s közben Isten személyesen bővítette az életemet: házasságot kötöttem édesapám áldásával, fiamat kereszteltük édesapám áldásával” — mondta.

A második tíz év az óvodaprojekt jegyében zajlott: minden száz évben adódik alkalom arra, hogy egy beépített városrészben, közvetlenül a templom közelében nyílhasson felekezeti óvoda. „18 évig működott a Szivárvány ovi a szomszédban, és sok egykori ovis házasságát áldottam meg, majd kereszteltem is gyermeküket; és szintén ebben a második tíz évben újult meg a templombelső is. A harmadik tíz év pedig a tartalommal való megtöltések időszaka volt, a gyülekezet vendéglátó szeretetéé — sok konferenciának, találkozónak, együttléti alkalomnak voltunk házigazdái. No meg az új óvoda létrehozásának időszaka is ez — amit szintén csodaszámbanemően élhettünk meg; a régi óvoda épületében pedig diakóniai székházként szeretnénk tovább építeni a gyülekezetet. Mélypontok és csodák között vezetett az Úr, s ezért: áldjad, lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről! De milyen is ez a kültelki református egyházközség? Ez az a közösség, ahol templomba járnak, ahol van munkálkodás, terv, megvalósítás — ahol nem kellett extra szenciós dolgokat szervezni, hogy becsalogassuk az embereket a templomba” — hangsúlyozta, felidézve azt a gondolatot, amelyet megtanítottak neki pályája kezdetén: ha Isten igéjét elegyítetlenül hirdeted, annak áldása van, s ha csak egy ember Isten igéje nyomán a halálból az életbe fordul, az mindent megér. 

Az idő gyorsan eltelt,, a világi, materialista építkezés mellett a gyülekezet építése volt mindig előtérben a tiszteletes úr számára — hangsúlyozták köszöntőjükben a presbiterek és a nőszövetség, hálát adva Higyed tiszteletes „őrangyalának”, Higyed Gyöngyi kántornőnek és karnagynak is. Az ünnepi igehirdetés János apostol közönséges harmadik levelére épült — s nem véletlenül. Rövid, de olyan fontos levél, hogy a keresztény egyház a hét katolikus levél közé sorolja (a katholikosz azt jelenti, hogy mindenhol a világon, bármelyik gyülekezetben érvényes, elfogadott, továbbtanított). „Tartsd tisztán a templomot — de a templom nemcsak épületet jelent, hanem az egyházat, a gyülekezetet és téged is személy szerint. Tartsd tisztán, ne vegyüljön be baráti társaságok akarata, ne legyen felekezetek közötti ellenségeskedés, oda nem illő dolgok ne keserítsék meg az ember lelkét! Ha jó dolga van a te lelkednek, a te tested egészséges, és minden dolgod szeretetben történik. Erre törekedjünk: legyen jó dolga a lelkünknek!”

Szabó Kinga Mária