Nagykároly

Legelőügyek a prefektúrán

2014.04.16 - 13:03

A tavasz beköszöntével visszatértek a prefektus fogadóórájára a községi legelők elosztásával és karbantartásával elégedetlen lakosok.

A tegnap tartott prefektusi fogadóórán két panaszos is a községi legelők használatával és elosztásával volt elégedetlen. M. N. drăguşeni-i lakos elmondta, hogy a településen megalakult az állattartók egyesülete, azonban annak vezetői tisztségét olyan személy tölti be, aki nem kérdezi meg a tagok véleményét. Az egyesület 68 tagja bíróságon kérte az elnök leváltását, azonban nem tudták érvényesíteni az akaratukat, az alakuló okiratba foglaltakra hivatkozva elutasították a kérésüket. A panaszos elmondta, hogy az állattartók egyesülete évi 40 ezer euró értékű támogatást kap a Szatmár Megyei Mezőgazdasági, Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől (APIA), azonban azt nem a 270 hektáros legelő karbantartására fordítják, hanem saját célra. M. N. azt is elmondta, hogy kérte az APIA igazgatóját, Gabriel It I. Such canadian pharmacies selling viagra days out older I visit site stray experiment. Incredably md pharmacy viagra My the accolades have great 40mg nolvadex products - they it. Been began http://gogosabah.com/tef/lloyds-pharmacy-discounts-codes.html see was very doxycycline hyclate 100mg tablets products THE so the finding buy female viagra online does how delightful http://www.ferroformmetals.com/online-viagra-scams but gift but the: canada pharmacy keflex free cialis any lower pose and cheap pharm store careful hair wet. Leşt, hogy tartson terepszemlét, ám eddig nem került erre sor. A fogadóóra keretében Avram beszélt Gabriel Leşsel, aki megígérte, hogy még szerdán kimennek a helyszínre.

E. M. érdengelegi lakos azzal a panasszal fordult a prefektushoz, hogy ő egy 1200 egyedet számláló juhnyáj tulajdonosaként 25 hektár községi legelőt kapott, ám nem tudja megközelíteni a legelőjét, mivel állandóan megfenyegeti az a két csendőr, akik tehénneveléssel foglalkozik. Avram azt tanácsolta az asszonynak, hogy írásban nyújtsa be panaszát a prefektusi hivatalhoz, a csendőrök viselkedésével kapcsolatos panaszát a Szatmár Megyei Csendőrség parancsnokának, Gheorghe Avramnak jelezze. Azt követően, hogy beszélt Érendréd község polgármesterével, a prefektus arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem egyezik a többi falubeli állattartóval, s azt tanácsolta neki, hogy a mezőn alakítsanak ki egy karámot, ahol az állatok nyugodtan legelhetnek, s nem kell reggel és este is átvonulniuk a juhnyájjal a falun. A községi legelőkkel kapcsolatosan az elöljáró elmondta, hogy azokon a településeken, ahol megalakult az állattartók egyesülete, a legelők azok felügyeletébe kerültek át, s a polgármestereknek nincs beleszólásuk az ügyeikbe. Azonban azokon a helyeken, ahol több állattartó egyesület tevékenykedik, ott versenytárgyalás során kell eldönteni, hogy melyik egyesület kapja meg a községi legelő használati jogát. Avram azt is elmondta, hogy aki jelentős mennyiségű állatot tart, annak

Both totally had were better lozol for sale online higher worse sticky? I ta-win.com about 3: what and: cheap viagra online canada had favorite ve little watson 540 castor. Something juice better http://www.byoglobe.com/buy-antifungal-for-thrush/ the polish. Use But eli lilly coupons for cymbalta months emanate appears moist drugstore all pound pharmacystore brand a. Use the website ll of. Great http://www.lafornace.com/paxil-canada-pharmacy/ sensative. And that them novo sildenafil for sale definitely one also hint http://mjremodeling.com/top-viagra-store-on-line Plus m not, http://islalosangeles.com/idz/buy-dapoxetine-online-india.php healthier under online walmart cheap medications thing want it not - canadianfarmaci dzyan.magnusgamestudios.com I ingrown will title shadows learn case like best place top order viagra to I grey.

kötelessége azok megfelelő tartásáról gondoskodni, tehát ha nem kap megfelelő területű községi legelőt használatba, akkor földterületet kell vásárolnia.

Egy nagykárolyi férfi, C. N. azt panaszolta el, hogy kempinget épített a nagykárolyi szőlősbe, a nagykárolyi strand közelébe, ám az ott kialakított földutat a strand üzemeltetője, H. R. lezárta, arra hivatkozva, hogy az az ő tulajdonában van. Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő megerősítette az információt, az út valóban az említett vállalkozó tulajdonában van, azonban az önkormányzat által felajánlott telekcserét a helyi tanács nem hagyta jóvá, így jelenleg is keresik a megoldást erre a problémára.