Vidék

Legelőfelújítás közmunkában

2012.04.23 - 08:09

Szatmárhegyen két állattartó egyesület működik, mindkettő készül a tavaszi kihajtásra.

 

 

Vannak települések, ahol az állattartók már kiengedték jószágaikat a legelőre. Ez egy kényszermegoldás azok számára, akik már nem tudják biztosítani a téli takarmányt, de nem használ a legelőnek, hiszen a fű még csak most kezd nőni, ha azt az állatok letapossák, később kopár lesz a legelő.

Szatmárhegyen beszélgettünk az állattartókkal, akik ezekben a napokban végzik a legelőgondozási munkálatokat. Szűcs Szabolcs alpolgármester elmondta, hogy a községben két állattartó egyesület működik: az egyik 27 hektáron, 60–65 szarvasmarhát, a másik 220 hektáron 200 szarvasmarhát tart.

 

Közmunkával

 

A nagyobbik állattartó egyesület Huszti Gyula irányításával a napokban végezte a legelőkarbantartási munkálatokat. Az egyesület megkapta a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől (APIA) a legelőtámogatást, abból műtrágyát vásároltak és azt szétszórják a legelőn. Az állattartók a bozótokat távolították el a legelőről, a vakondtúrásokat vagy esetleges traktornyomokat egy erre alkalmas zúzógéppel egyengetik el, ez a gép az elszáradt növények maradványait is összezúzza. Ezt követően a műtrágyaszóró-géppel egyenlő arányban szórják el a műtrágyát. Az állattartók gondoskodnak arról is, hogy elkészítsék a vízlevezető árkokat, hogy esős tavasz és nyár esetén ne álljon a víz a legelőn. Gondoskodni kell viszont az állatok itatásáról is. Mivel a csordakút ágasa elkorhadt, azt is újra cserélték. Majd egy rövid megbeszélés következett arról, hogy milyen teendők vannak még addig, amíg kihajtják a csordát. Itt a legfontosabb az volt, hogy ki legyen a csordás. Ilyenkor általában több név is szóba kerül, de a döntés úgy születik, hogy elemzik az elmúlt év tapasztalatait.

Elek György