Egyes témakörökben annyira elharapózott a közintézmények szintjén történő mellébeszélés, hogy már a szocialista demagógia változatos módszerein felnőtt állampolgárok is csak a fejüket kapkodják tőle.

Hiszen ha legalább értenénk, kinek, vagy mire jó ez a mindent elborító maszlagáradat! Még talán el is tudnánk fogadni, mint azon dolgok egyikét, amelyekbe közemberként úgysincs beleszólásunk…

Itt van például a munkanélküliség sokat emlegetett kérdése. Jó, én is tudom, hány befolyásos rokonnal rendelkező úrnak és hölgynek hoz szépecske jövedelmet és társadalmi megbecsülést a segélydossziék és kimutatások szorgalmas tologatásából álló „munka”, amit ezzel az ürüggyel hatalmas közpénzeken terebélyesedő állami intézményekben végeznek. Feltéve, hogy még maradnak néhányan, akik az eltartásuk költségeit megtermelik. Csakhogy már eljutottunk oda, hogy a még itthon tartózkodó 18 millió román állampolgárból mindössze 4 millió dolgozik. Ők hivatottak eltartani a többit.

De akkor most miért kell újabb euró százmilliókat kihúzni amúgy is üres zsebükből úgymond, „a munkanélküli fiatalok munkába állítására”? Mondván, hogy ezáltal mintegy 300 ezer fiatal „találhatna magának állást”. Nem lenne egyszerűbb, ha legalább azok, akik nem rendelkeznek a húsos fazék melletti helyeket „elosztó” rokonsággal, „álláskeresés” helyett elmennének dolgozni? Már ha segélyekkel való beetetés helyett bár egyetlen törvény kötelezné őket erre.

Vagy itt van a hajléktalanok és utcagyerekek a rendszerváltás után megjelent, azóta hatósági segédlettel szaporodó — és az adófizető állampolgároknak egyre többe kerülő — siserahada. Az illetékeseknek egyetlen tollvonásába kerülne, és nem innának, randalíroznának, szipuznának és nyomorognának látványosan a még dolgozó csöndes többség — vagy már kisebbség? — pénzén, bőrén.

Eszükben sincs. Pedig nekik is pénzt hozna.

Velük csördítenek a nyakunk közé, ha fel merjük emelni a fejünk?

Báthory Éva