Vidék

Lefestették a helységnévtáblákat

2014.03.20 - 19:18

Csütörtök reggelre román nemzetiszínre festették eddig ismeretlen tettesek négy település — Batiz, Gombáspuszta, Sárközújlak, Avasfelsőfalu — helységnévtábláin a magyar feliratokat.

 

A magyarellenes megnyilvánulásoktól mentes március 15-is ünneplés után váratlan látvány fogadta csütörtök reggel a 19-es országúton autózókat, illetve az út mentén fekvő négy település — Batiz, Gombáspuszta, Sárközújlak, Avasfelsőfalu — lakóit, hiszen a helységnévtáblák mindegyikén színes festékkel fejezték ki a rongálók nemtetszésüket a magyar megnevezések ellen: mindegyik esetben piros, sárga, kék festékkel fújták le a települések magyar megnevezését. Az említett települések elöljárói egyöntetűen elmondták, értetlenül állnak az események előtt, hiszen mindenhol kiváló kapcsolatot ápol egymással a magyar és román lakosság, és évek óta sehol nem volt példa hasonló incidensre. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő elmondta, megteszik a kellő lépéseket az ügyben: „Én személy szerint a sajtóból szereztem tudomást a lefestett táblákról, mivel csütörtök folyamán nem jártam a térségben. Természetesen teszünk lépéseket, még ma mind a közútkezelőhöz, amely ennek az országútnak az adminisztrátora, valamint a megyei rendőrséghez is beadjuk a szükséges papírokat. A megyei rendőrségnél pedig a feljelentést is megtesszük ismeretlen tettesek ellen. Egyrészt rongálás miatt, másrészt pedig, mivel a közlekedési útjelző tábla rongálása külön kategória, emiatt is feljelentést teszünk. Valamilyen szempontból ez az eset még kapóra is jött, ha fogalmazhatok így, mivel Szatmárnémeti Nagybánya felőli városvégéhez elfelejtették kitenni a háromnyelvű helységnévtáblát, márpedig a közútkezelőnek erre is figyelnie kell.”

Roca Josif, Batiz község elöljárója puszta rosszindulatnak nevezte az esetet, és fölösleges „cirkuszcsinálásnak”. Mint elmondta, a településen nagyon régen fordult elő utoljára ilyesmi, és egyáltalán nem jellemző a településre ez a fajta viszálykodás. Szabó Elek, Egri község polgármestere szerint a helyi rendőrségen megtették a feljelentést, és várják az ügy folytatását mindamellett, hogy nagyon elítéli ezt a fajta viselkedést: „A közelmúltban kerültek kihelyezésre a teljesen új, európai uniós szabályozásoknak megfelelő helységnévtáblák, melyek tudomásom szerint elég drágák is. Így nem csak morális, hanem jelentős anyagi kárt is okoztak a tettesek, és szörnyű, hogy a 21. században még ilyesmikkel kell foglalkozni. Azonban azt tapasztalom, hogy a március 15-i ünnepségeket követően gyakran előjönnek a hasonló magyarellenes reakciók” — magyarázta a polgármester. Piricsi Arthur, Sárközújlak polgármestere szerint legalább 4 éve annak, hogy utoljára ilyesmiről hallott a településen. Az önkormányzatnak első dolga volt, hogy a festéket eltávolíttassa a feliratokról, az alpolgármester maga látott hozzá a munkához. Az elöljáró elmondása szerint semmiféle konfliktus nincs a községben, normális mederben folyik az együttélés. Ludróczki Sándor, Avasújváros község polgármestere szintén megdöbbenten tapasztalta a történteket, hiszen a községben még akkor sem volt hasonló eset, amikor a ráksaiakkal voltak nézeteltéréseik a kettéválás kapcsán. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő szerint nem jellemző a megyében a hasonló megnyilvánulás: „Személyes véleményem és meggyőződésem az esettel kapcsolatban az, hogy Szatmár megyére mindez eddig nem volt jellemző. Azt sem tartom kizártnak, hogy máshonnan hozták ezeket az embereket, hogy ezeket a cselekedeteket végrehajtsák. Ha pedig Szatmár megyeiek, akkor azt gondolom, hogy szellemileg visszamaradott emberekről lehet szó, hiszen megyénkben nem ez a jellemző. A március 15-i események is megyeszerte ezt bizonyítják. Példának tudnám mondani a 3000 embert megmozgató szatmárnémeti rendezvényt, ahol a felvonulás ideje alatt még dudálás sem volt. Én azt gondolom, hogy nálunk a megyében tiszteljük egymás értékeit” — mondta Kereskényi Gábor.

A táblákat egyébként a tegnapi nap folyamán mindenhol megtisztították.

 

Tiltakozás

Szerda délután ugyancsak magyarellenes megnyilvánulásának adott hangot az a mindössze hatfős csoport is, amely Szatmárnémetiben, a Közigazgatási Palota előtt tüntetett magyarellenes jelszavakkal. Ők a Székelyföldön élő románokat támogató akcióként meghirdetett megmozdulás résztvevői voltak, akik román zászlókat lengetve táblákon hirdették, hogy nem kérnek az etnikai alapú autonómiából.