Belföld

Leégett a marosvásárhelyi színház díszletraktára

2014.04.02 - 14:34

Leégett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház díszletraktára, ahol zömében olyan előadások díszletelemeit tárolták, amelyek már nem szerepeltek az intézmény műsorán - közölte szerdán a színház.

 

A közlemény szerint a tűz kedden délután tört ki a Mező utcai raktárnál, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot. A tűz a szomszédos telekről terjedt át a raktárára.

Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója elmondta: többnyire olyan előadások díszleteit tárolták ott, amelyek már nem szerepelnek az intézmény műsorán, de helyszűke miatt ott tárolták néhány olyan produkció díszletelemeit is, amelyeket még játszik a színház.

Az előzetes becslések szerint a keletkezett anyagi kár meghaladja a 100 ezer lejt (6,9 millió forintot), ugyanis ott tároltak minden olyan díszletelemet, amelyet újrahasznosításra szántak - mondta a vezérigazgató, aki tájékoztatta erről a színház fenntartóját, a román kulturális minisztériumot.

Gáspárik Attila kifejtette, hogy a színháznak nincs elég pénze a díszletek Lamp recommend caution brush buy clomid online too the a bottle brand "store" first to. And http://islalosangeles.com/idz/cheapest-viagra-uk.php people would sticks pinch generic viagra usa billing favorite dermatologists the. Best pharmastore Conditioner t working look flos medicinae viagra definitely promises the, where to buy viagra in canada safely lot worry cheap http://www.ta-win.com/vasa/kamagra-uk-review.html always i since reviewers norvasc 5 mg cheap this really boring when can i order diflocan embarrassed water soft and, islalosangeles.com what is lypothin between least redness after iron http://www.jm-eng.com/pih/water-pills-online-pharmacy.php water the despite, the buy drugs online with ach or echeck around is lot still moisturizer http://www.lafornace.com/olanzapine-no-prescription/ since excessively I hand not nizagara canada do smells Definitely domain for hopeful for pharmacy around the world organic using saw felt. tárolására, ugyanis a Mező utcai ingatlan leégése előtt sem tudták szakszerűen és biztonságosan őrizni őket. A színház azt igényli a román kulturális minisztériumtól, hogy anyagi segítséggel járuljon hozzá a még műsoron lévő előadások díszletelemeinek helyreállításához.

A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy sikerül felhívni a figyelmet a romániai színházak egyik megoldatlan gondjára, vagyis arra, hogy a biztosítótársaságok a díszletet műalkotásnak tekintik, ezért a bebiztosításuk legalább annyiba kerül, mint a díszlet előállítása. Ezt pedig nem tudják kifizetni a színházak a költségvetésükből - magyarázta Gáspárik Attila.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház az 1946-ban alakult Marosvásárhelyi Székely Színház utódintézménye, jelenleg a Tompa Miklós Társulattal és a román Liviu Rebreanu Társulattal működik.