Vidék

Leállhatnak csütörtökön a távolsági buszok

2018.10.10 - 14:42

A falusi buszjáratokat üzemeltetők számára kedvezőtlen irányba változtatna a közbeszerzési törvényen a miniszter, ami miatt sztrájkba lépnének csütörtökön a szállítók, 12-től leállnának.

Leállhat a Szatmár megyei települések közötti autóbusz-közlekedés csütörtök 12 órakor, mert sztrájkot hirdettek a távolsági személyszállítással foglalkozó cégek. Az váltotta ki az elégedetlenséget, hogy a román cégek számára kedvezőtlen formában változtatna a szabályozáson a szállításügy, tájékoztatta lapunkat az ügyben a román szállítási szolgáltatók szövetségének (FORT) szatmári képviselője. Dan Ulici elmondta, csak az autópark kora lenne meghatározó akkor, amikor kilicitálnak egy-egy útvonalat, a szállításügyi tárca törölné az olyan korábbi feltételeket mint például a cég régisége, vagy az ágazatban szerzett gyakorlata. A változtatásnak ahhoz van köze, hogy egész Európára érvényesen liberalizálná a közszállítást a minisztérium, a romániai cégek félnek attól, hogy ennek hatására beáramló tőkeerős nyugati szállítócégek kigolyóznák őket a piacról.

A Lucian Şova vezette tárca eddig szóba sem akart állni a módosítások kapcsán az érintett cégek vezetőivel, de a kedden elhatározott leállás után szerdán már hajlott a párbeszédre, mutatott rá Ulici és ma délelőtt is tárgyalni fognak. Ha nem vonja vissza a módosítás-tervezetet a miniszter, munkabeszüntetés lesz ma déltől, meg nem határozott ideig nem fognak járni a települések közötti buszok. Az ebben az időpontban járatban lévő buszok még elmennek a végállomásig, mondta el az egyesületi képviselő, de ettől az időponttól kezdve indulások nem lesznek. Végső megoldásként választottuk a leállást, hangsúlyozta Ulici és azért tettük 12-re a busz-stopot, hogy a munkába és iskolába járást minél kisebb mértékben zavarja. Meghatározatlan időre szól a csütörtök déltől tervezett leállás, egészen addig nem is indulnának újra a távolsági buszok, amíg Şova vissza nem vonja módosítás-tervezetét.

 

 

Princz Csaba