Szatmárnémeti

Látogatás az Idősnapköziben

2013.09.13 - 09:56

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Reménység Központjából 20 idős látogatott el szeptember 12-én a szatmárnémeti Szent Jakab Idősnapközibe, hogy közelebbről is megismerkedjenek az ott nyújtott szolgáltatásokkal.

A Caritas által biztosított idősgondozási program keretében ugyanis a Szt. Jakab a következő lépcsőfok, ahová a gondozást igénylő idősek fordulhatnak.

Kincses Angéla, a napközi vezetője bemutatta az intézményt és az ott nyújtott szolgáltatásokat, a jelenleg ott ellátott idősek pedig beszámoltak társaiknak a tapasztalataikról, meséltek arról, hogy mit jelent számukra az a gondoskodás, amit ott nap mint nap kapnak. A látogatóknak lehetőségük nyílt belekóstolni a napi tevékenységek sorába is, amellyel a szakemberek igyekeznek szinten tartani az idősek egészségi állapotát. A Szent Jakab Idősnapközibe krónikus beteg idősek járnak, akiket már nem lehet felügyelet nélkül magukra hagyni.

A csütörtöki látogatás annak a programsorozatnak a része, amely által a napközi idősei felkészülnek a Nemzetközi Idősek Napjára. Jövő héten egy fodrász és egy manikűrös kényezteti majd a hölgyeket és urakat, aztán sor kerül majd egy „Ki-mit-tud?” vetélkedőre az idősek és a Gyöngy Ház Foglalkozásterápiás Központba járó sérült fiatalok között. A program október 1-jén egy közös ünnepléssel zárul a város egyik éttermében.