Nagykároly

Lantos Mihály: hülyéskedve kell tanulni

2018.12.06 - 08:32

A Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum Szülők Akadémiája elnevezéssel előadás-sorozatot indított Nagykárolyban. A második alkalom kedden volt, amikor Lantos Mihály egyetemi oktató, tanulási módszertani oktató szólt a megjelentekhez.

A Szent László Közösségi Házban lelt otthonra a rendezvény. A nagykárolyi felekezeti iskola igazgatója, Kocsis Aliz üdvözölte a közel másfél száz főnyi közönséget. A szervezők olyan impulzusokat várnak az előadások során — mondta el —, amelyeket a hallgatóság tagjai a mindennapokban, a nevelés során is hasznosíthatnak. A sorozat megszervezéséhez a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosít támogatást a Külhoni Magyar Családok Éve – 2018 keretén belül.

Várja a gyerek az iskolát, de hamar elijesztjük

Az előadó, Lantos Mihály szellemes, humorral fűszerezett előadást tartott. Mondandóját logikusan építette fel. Bevallotta, hogy az első főiskolája elvégzéséig gondot okozott neki a tanulás, holott a tudás birtoklását szerette. Ezért kezdett el azon tanakodni, hogy mindezt miképpen lehetne örömmel járó folyamattá tenni.

Legújabb könyve, a Tanítsd meg tanulni című tulajdonképpen folytatása egy korábbi kötetének, melyet a gyerekeknek írt, és arról szól, miként tanulhatnak. Mint kifejtette, ugyanazt a témát dolgozta fel, igaz, immár a szülők szemszögét állítva az előtérbe.

A tanulás folyamata a világrajövetelünkkor elkezdődik — emelte ki. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a szülők minél gyakrabban érintsék meg a gyereküket. Szintén fontos a mese, amelybe a hallgató gyerek beleéli magát, annak részesévé lesz a fantáziája révén. Ezekhez járul a tisztelet, hogy a szülő ne önmaga mintegy másolatát lássa az ifjoncban, hanem egy különálló embert. Ne igyekezzen ráerőltetni a saját ambícióit, hobbijait.

Az előadó szakemberek véleményére alapozva kijelentette, hogy hatéves korunkig több mindent sajátítunk el a világból, mint azután mindvégig. Ezt az első időszakot azonban nem a racionális tanulás jellemzi, hanem a játékos. Ellenben 6–7 éves korban, amikor a gyerek lelkesen elmegy az iskolába, egészen más elvárásokkal találkozik. Ennek okán pár hét múlva bejelenti, hogy mégsem tetszik neki az oktatás intézménye, mégse szeretne oda járni. Teszi ezt annak ellenére, hogy előzőleg heteken, hónapokon keresztül lelkesen készült a sulira. Lantos Mihály szakemberként torz módszernek nevezte a magolást — amit az oktatási rendszer tulajdonképpen elvár a gyerekektől. Szerinte egyrészt rengeteg időt vesz igénybe, amíg a diák bemagolja az adott témát, továbbá rendkívül alacsony megértési szintet eredményez ez a folyamat. Érzése szerint inkább az első hat évben használt tanulási módszer, technika a célravezető, amikor játszva tanul a gyerek.

A leghatékonyabb tanulási módszer: a hülyéskedés

Nyomatékosította, hogy a tanulás a legalapvetőbb emberi ösztöneink egyike. A hatékonyság kulcsa abban rejlik, hogy mindkét agyféltekét használnunk kell — a racionálisat, illetőleg a játékosat, a kreativitást tartalmazót egyaránt. A legfontosabb és éppen ezért leghatékonyabb eszköznek a hülyeséget nevezte. Utalt a gyakori szülői-nagyszülői intés-feddésre: a hülyeséget, azt bezzeg gyorsan megjegyzed! Lantos Mihály erre alapozva javasolta, hogy hülyéskedve oktassanak a pedagógusok, illetve hagyják, hogy hülyéskedve tanuljanak a gyerekek. Mint mondta, a célravezető az, ha arra használjuk az agyunkat, amire való, azaz mindkét féltekét igénybe vesszük a tanulási folyamat során. Ráadásul — emelte ki — az így megszerzett információ hosszú távon rögzül.

A következő lépésnek a tudás birtoklásáról való beszámolást nevezte meg. Elmondása szerint amolyan bekapcsolási technikák kialakítása szükséges ezekhez. Hogy a gyerek ne — vagy legalábbis ne teljesen — lépjen ki a komfortzónájából például a felelés alkalmával. Hogy ne kapcsoljon „túlélési üzemmódba” — fogalmazott. Mindehhez a „képes vagyok rá” jellegű hozzáállást, elhatározást javasolta.

Jövőre lesz a következő

Az előadásokkal a szervezők célja a szülő-gyerek kapcsolatok erősítése, a nevelési ismeretek bővítése, a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődésének és így a családoknak a megsegítése. Ugyanazon a helyszínen és kezdési időpontban, január 15-én Süveges Gergő újságíró, műsorvezető, tréner Döntések, értékek, dilemmák címmel értekezik. A szervezők szeretettel várják a szülőket, érdeklődőket a rendezvénysorozat minden előadására. A mostani alkalom végén is tapssal jutalmazták az előadót, aki elhozta magával az előadásában elhangzottakat tartalmazó könyveit, amelyek közül igen sok gazdára is lelt, s remélhetőleg már alkalmazzák is az azokban foglaltakat.

Megyeri Tamás Róbert