Szatmárnémeti

Lakópark készül a Diguluion

2020.11.28 - 11:32

Kétszáz lakásból álló lakóparkot akar építeni a szatmárnémeti Károlyi úti plázát is megépítő ingatlanberuházó. A NEPI Rockcastle a Lalelei utcai ortodox templom, a Szamos-töltés, a Digului utca és a Károlyi út által határolt négyszögben építkezne; a napokban ért véget a második közmeghallgatás nyomán beküldhető észrevételek, panaszok, javaslatok időszaka. Egy észrevétel érkezett a tervezőnek és a beruházónak címezve, azt nehezményezve, hogy ha utána nem is, az építkezés idején gondok lesznek a Digului utcai közlekedéssel a böhöm munkagépek miatt. A beadványt író azt kéri, szélesítsék meg a Digului utcának legalább azt a szakaszát, amelyik a Károlyi úttól a töltés tövénél lévő kanyarig tart és csak utána kezdjenek neki a munkának.

Útszélesítés

A tervező erre a felvetésre adott válaszában rámutat: a beruházó csak úgy kapta meg a városi közlekedési bizottság engedélyét, ha a Digului utcát — saját költségén — teljes hosszában kiszélesíti, mégpedig úgy, hogy 7 méter széles legyen az úttest, 1,5 méter széles a járda, és legyen helye egy 2,5 méter széles bicikliútnak is.
Felmerült az is, hogy mi lesz a Golescu híd közelében lévő fákkal, de a tervek szerint ezekhez nem fog nyúlni az építő, a rajzok szerint ezek a helyükön maradnak, nem érinti őket a beruházás területrendezési része.

Hídfeljáró kellene

A most véget ért közmeghallgatást megelőzően volt egy korábbi közvita is; azon is és a mostanin is felmerült, hogy a Golescu hídra is szükség lenne egy új feljárót megépíteni, mert a kétszáz új lakás nagyjából kétszáz új autót is feltételez, és ezeket is a Crinului körforgalomba beterelni az amúgy is zsúfolt közlekedéssel szemben elkövetett szarvashiba lenne. A forgalom helyzetének alakulásával az új beruházás elkészülte és a lakók beköltözése után a város közlekedési bizottsága is foglalkozott, de nem tették kötelezővé a beruházónak, hogy egy új hídfeljárót építsen, valószínűleg azért, mert úgy tartják, hogy erre nincs szükség. Amit a beruházó talán meg fog csinálni, hogy nem csak a Digului utca NEPI mellett húzódó szakaszára fog bejáratot nyitni, hanem a híd alatt áthaladva a Lalelei utca túloldalára, valahol a blokkok előtti részre is.

Sokemeletesek

A NEPI Rockcastle nyolc tömbházból álló lakóparkot építene a most üresen álló telekre, a pláza mellé, a parkolást föld alatti parkolókkal oldaná meg, kétszáz lakást pedig úgy hozna létre nyolc tömbházban, hogy ezek között lenne 11 emeletes toronyház is.

Princz Csaba