Egy előadás, amelyben halottak az élők és élő a halott — vagy mégsem? Akkor mégis mi a valóság, s hogy lehet élni benne?

Véresen komoly, nehéz kérdésekre igyekszik választ találni az Ami beborítja a padlót című orosz darabot színpadra állító Csíki Zsolt és öt fiatal színésze, elmenve a — korántsem csak az orosz — társadalom fonákságait maró gúnnyal kifigurázó előadásmódnak abszurd műfajokban is még éppen csak elviselhető határáig. Amiért még Szatmárnémetiben is nézhető, mulattató az előadás, talán azért van, mert fekete humora, polgárpukkasztó helyzetei, beszólásai soha nem öncélúak.

A cselekmény úgy van, hogy voltaképpen nincs. A merész és kitűnő színészi játékkal megjelenített, jelzés értékű történésekben egy elmebeteg, illetve drogfüggő látomásai úgy keverednek a valósággal, hogy mindkettő egyforma súlyt kap. Már meg sem lepődünk, amikor a padlószőnyeg alól előkerült hulla — akiről kiderül, hogy a kábítószerfüggő házigazda apja — feltámad, és legéppuskázza fiát és annak albérlőit egyaránt. Megtörtént-e ez, vagy csak képzelték? Egyáltalán: halottak-e mindannyian, vagy még élnek? És az első esetben mit kellene tenniük, hogy valódi életre keljenek? És életnek nevezhető-e egyáltalán, ami velük, körülöttük történik?

Abszurd jelenetek és figurák sora keresi velük a választ. Emberi helyzetek, viszonyulások groteszk karikatúrái. Kegyetlenül megkapja a magáét általuk barátság, szerelem, családi és társadalmi kapcsolatok siralmasan nevetségessé lecsupaszított valósága, hogy végül saját előadásukat, kérdéseiket is ellenállhatatlanul nevetségessé tegyék a szovjet mintára „közszereplő” lány „kérdező történetének” ismétlődő jelenetével…

A közönség pedig kénytelen-kelletlen, de rácsodálkozik: mi minden lehet elrejtve nálunk is a padlószőnyeg alatt…

Báthory Éva