Egészség

Kutyával könnyebb párt találni

2016.06.28 - 16:30

Könnyebben ismerkedhetünk és jobb párkapcsolatra számíthatunk, ha háziállatot tartunk — írja a hvg.hu.

Kevésbé érezzük magunkat magányosnak és a stressz-szintünket is csökkenti az állat jelenléte. Állítólag még olyan komoly betegségeket is kiszimatolnak, mint a cukorbetegség és a rák – állítja a Psychology Today. A neves pszichológiai szaklap tanulmánya arra is kitér, hogy a kutya másként is segíthet rajtunk: a párkeresésben vagy a párkapcsolat fenntartásában is fontos szerepe van.

1. Összehoz nekünk egy randit. Igaz, ennek inkább a férfiak örülhetnek, hiszen főleg a nők nem tudnak ellenállni a kutyatartóknak.

2. A kutya másokat is kedvesebbé tesz. A kutyatartás során óhatatlanul kapcsolatba kerülünk más emberekkel, legalább a sétákon, azaz kénytelenek vagyunk egymáshoz szólni. És ettől máris pozitívabban állunk a másikhoz. Egy kutatásban négyféle módon próbálták bebizonyítani, hogy egy kutya jelenléte mennyit változtat a hozzáálláson. Először férfi, majd női kutató kért pénzt az utcán sétáló emberektől. Majd “véletlenül” pénzt ejtettek a földre – itt arra voltak kíváncsiak, segít-e valaki összeszedni. A negyedik kísérlet során fiatal lányok telefonszámát kérték el férfi kutatók. Mindezt megismételték kutyával és anélkül is, és az állatok minden esetben nyerőnek bizonyultak. Az első három kísérletben az emberek segítőkészebbek voltak, míg a negyedik esetben több telefonszámot szerzett a férfi kutyával, mint anélkül.

3. Jót tesz a párkapcsolatnak. Az állattartó párok, legyen szó kutyáról vagy macskáról általában boldogabbak, mint az állatnélküliek. Kutatások szerint konfliktushelyzetben még a stressz-szintjük is alacsonyabb. 100 párt figyeltek meg, akik közül ötvennek volt kisállata, és meglepő módon az állattartóknak átlagban alacsonyabb volt a vérnyomásuk. Stresszhelyzetben pedig kevésbé ment fel, és hamarabb tért vissza a normális szintre. Az állattartás az egymás közti kommunikációra is hatással volt: azok beszéltek többet egymással, akiknek volt otthon kutyájuk vagy macskájuk.