Nagykároly

Kutyák: közösen kellene fellépni

2014.09.25 - 10:00

Nagykárolyban újabb nagy lépést tettek a kóborkutya-probléma megoldása felé: hétvégén 141 kutyát ivartalanítottak. Ezzel 1122-re emelkedett a Puffi Egyesület által kasztrált ebek száma.

 

Kezdik belátni a nagykárolyiak, hogy a kóborkutya-problémára az egyedüli jó megoldást az állatvédő szervezetek kínálják — véli Maria Ardelean, a helyi Puffi Állatvédő Egyesület vezetője, aki elmondta: hétvégi ivartalanítási akciójuk során 141 kutyát és egy macskát műtöttek meg ingyenesen. A kétnapos kampányt ismét a Roumanian Animal Rescue alapítvány támogatásával tartották, a civil szervezettől érkezett ugyanis a két állatorvos, valamint asszisztensük. Az Egyesült Államokban létrehozott szervezet bukaresti fiókjának orvosai egyébként nem először jártak Nagykárolyban — néhány hete körülbelül ugyanennyi állatot műtöttek meg, szintén egy hétvégi akció keretében. „Nagyon örülök annak, hogy az emberek végre hajlandóak együttműködni, és hozzák a kutyáikat. Volt olyan is, akinek felajánlottuk az állat szállítását, de nem fogadta el, azt mondta, ő ezt meg tudja oldani, vigyük olyanokét, akiknek valóban szükségük van segítségre. Elégedett vagyok, most már látom, hogy nem dolgoztunk hiába éveken át” — fejtette ki Maria Ardelean, akitől megtudtuk, a Puffi Egyesület a helyi önkormányzat támogatásával eddig összesen 1122 ivartalanítási műtétet végeztetett el ingyen. Mindemellett nyilvántartásba is vették a városban tartott ebeket, valamint létrehoztak egy menhelyet, így elmondható, hogy Nagykároly jól áll e téren. A problémát azonban az elnök szerint nem elég mindössze a város szintjén kezelni, a környékbeli falvakon is dolgozni kellene, mivel egyáltalán nem számít ritka jelenségnek, hogy a községekből beviszik városra, majd elengedik a nem kívánt állatokat. Maria Ardelean szerint megyei szinten kellene fellépni, mert csakis így lehet eredményeket elérni. Az elnök azt is elárulta lapunknak: foglalkoztatja a gondolat, hogy összehoz egy találkozót, melyre meghívja mindazokat az intézményvezetőket és tisztségviselőket, akik közreműködhetnek a kóbor ebek által jelentett gondok megoldásában.

Babos Krisztina