A Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor ebben az évben is hangzatos, nagy szavak helyszíne. Mindenki mondja a magáét, mindenkinek igaza van, amikor sorolja a hibákat és hogy mit kellene tenni, hogy jobb legyen. Többek között szó esett a magyar nyelvű oktatásról is, arról, hogy a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, veszélyben vannak a magyar iskolák stb. Nem hiszem, hogy az eddigi bálványosi találkozók valamelyikén ne hangzottak volna el ezek a szavak, és azt sem merném kimondani, hogy a következőkön nem fognak újra felmerülni. Huszonnyolc éve folyton tanácskoznak, nyilatkozatokat adnak ki, terveket és stratégiákat készítenek, és másnap minden megy tovább a megszokott mederben. Miért kusza és ellentmondó az oktatási törvény? Mert kusza és ellentmondó politikusok dolgozzák ki olyan kusza és ellentmondó vezető pedagógusokkal, akik nem azért kerültek vezető pozícióba, mert szakmai tudásukkal bizonyítottak, hanem azért, mert a politika elvárásainak megfelelően tudtak helyezkedni. A döntések sohasem a gyerekek érdekeiben születnek, hanem a politika érdekében. A tanügyi törvények is úgy születnek, hogy paktumok jönnek létre politikai pártok között az „én is kapok, te is kapsz, én is engedek, te is engedsz” elv alapján, gyakorlatilag meg lehetne ígérni mindent ilyenkor, úgyis csak addig tart az ígéret, amíg a pártok közötti együttműködés, utána minden kezdődhet újra: egyeztetések, tanácskozások, nyilatkozatok, felháborodások, tiltakozások…

Az anyanyelven történő oktatás nagyon fontos a magyarság megmaradása érdekében, ennek viszont csak akkor van értelme, ha minőségi oktatást lehet biztosítani. A minőségi oktatás egyik fontos feltétele, hogy legyenek képzett, a munkájukat hivatásnak tekintő pedagógusok. A pedagógusnak ne az legyen a legfőbb feladata, hogy minél vastagabb legyen az az iratcsomó, ami szükséges az érdemfizetéshez, hanem az legyen számára az „érdem”, ha minél több gyereknek meg tudja tanítani a tananyag mellett azt, amit egy magyar gyereknek tudnia kell. A magyar kormány segít abban, hogy új magyar óvodák épüljenek. Ki fogja számon kérni, hogy azokban milyen pedagógusok milyen eredményeket érnek el? Mint ahogy azt sem kéri senki számon, hogy mit tudnak azok a gyerekek, akik alternatív módon tanulnak magyar nyelv és irodalmat, hogy megkapják a Magyarországról érkező oktatási támogatást. Sem a magyar kormány, sem a romániai magyar politikusok nem tesznek lépéseket azért, hogy a magyar gyerekek romániai egyetemeken is magyarul tanulhassanak, és ne menjenek magyarországi egyetemekre. Milyen erkölcsi alapja van annak a magyar pedagógusnak vagy politikusnak, hogy a romániai magyar oktatásról beszéljen, akinek a gyermeke Magyarországon tanul, és meg se fordul a fejében, hogy visszajöjjön? A magyar kormánynak persze érdeke, hogy erős magyar óvodai és középiskolai hálózatot biztosítson és működtessen Romániában is, hiszen a magyarországi egyetemek hallgatóinak egy része innen kerül ki.