Sport

Kupameccs helyet edzőmeccs az aradiak ellen

2017.12.20 - 01:33

Szmutku Renáta és Andreea Lazăr végigjátszották az Aradi FCC ICIM elleni nemzetközi kupameccset, ugyanis az ellenfél a második csapatával állt fel a kedd esti, Szatmárnémeti mérkőzésen.

Edzőmeccsnek illet be az Aradi ICIM elleni Közép-Európa Liga (CEWL) csoportmérkőzés kedd este, ugyanis a Maros-partiak a cserékkel és ifikkel jöttek el Szatmárnémetibe, a VSK elleni találkozóra. Marius Dobă edző ezért élt a lehetőséggel, és olyan játékosoknak is lehetőséget adott, akik eddig többnyire a kispadot koptatták. Szmutku Renáta irányította végig a csapatot, a palánk alatt pedig Andreea Lazăr volt a felelős a labdák begyűjtéséért, de Britany Miller is besegített neki ebben a feladatban. Így mindkét játékos dupla-dupla teljesítménnyel zárt, egyenként 13 lepattanó begyűjtésével, illetve 20, 27 dobott ponttal. Az amerikai lány lett a találkozó MVP-je 38 pontos hatékonysággal.

Arad egyetlen idegenlégióst sem hozott el magával a Brassóban jegyzett bajnoki siker után. Még az edzőt, Bogdan Buljt is otthon hagyták és Dan Moraru vezette a csapatot.

Ez a felállás rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára. Az 5. percben még csak 6–3 volt az állás. Egyszer még a vendégek is vezettek, hiszen Andra Mandache pontjaira az ICIM szatmári játékosa, Flavia Ferenczi egy triplával válaszolt (2–3). Az első negyed második felében viszont rákapcsoltak a VSK játékosai, így a 8. percben már 19–7 volt az állás, a legnagyobb különbséget pedig Lazăr állította be a 9. percben (26–13). Ezzel a plusz tizenhárommal várták a második tíz percet is (28–15), innen pedig már nem volt megállás az VSK-nak. Az aradiak a 18. percig be sem találtak, közben a VSK már 45 dobott pontig jutott. A második negyed legfontosabb történése a 15. percben volt, amikor végre Dobă is úgy döntött, hogy az idegenlégiósokat a kispadon hagyja. Szmutku, Marina Sfîrlea, Lazăr, Alexandra Uiuiu és Kádár Annamária felállásban játszott a VSK. Azonban három perccel később Kádár nagyon rosszul ért padlót esés közben, és nem is bírt onnan lábra állni. Octavian Boian másodedző hozta le ölében a fiatal, tizenkilenc éves fiatal tehetséget, akinek könnybe lábadt a szeme.

50–23-as állásról kezdődött a második felvonás és a helyzet nem sokat változott. Marina Solopova és Porchia Green már a melegítőt is felvették, hiszen nem volt szükség az ő bevetésükre, Miller pedig továbbra is azért maradt a pályán, hogy újoncként jobban összeszokjon csapattársaival. Az utolsó negyedre már plusz harmincnégynél volt a VSK (71–37). Viszont úgy tűnt, hogy ezt a tíz percet már felesleges volt lejátszani. A 35. percben 0:5 volt a részeredmény, amikor ismét betalált Lazăr, majd Miller és Sfîrlea is hozzátett néhány pontot, így a 13:9-es negyeddel zárták a csapatok a mérkőzést.

Ugyanez az aradi csapat egyébként tegnap másodosztályos mérkőzést játszott a VSK második számú csapatával. A VSK II nyolcból nyolc vereséggel sereghajtó a 3-as számú csoportban, míg az ICIM II 7 győzelemmel és 2 vereséggel a második helyet foglalja el a szériában.

Ezzel a sikerrel a VSK nagycsapata viszont négyből négy győzelmet jegyzett a CEWL-ben, és már biztos résztvevője a nemzetközi torna négyes döntőjének. Amennyiben január végén oda-visszavágón verni tudja az Ostrava együttest is, akkor csoportlesőként várhatja az elődöntőt.

A szatmáriak szombaton Gyulafehérváron játszanak a honi bajnokságban, a 11. forduló mérkőzésén.

Női Közép-Európa Liga, B-csoport, 4. mérkőzés

Szatmárnémeti VSK – Aradi FCC ICIM 84–46 (28:15, 22:8, 21:14, 13:9).

VSK (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Green (2/5/1), Uiuiu (9/8/10), Szmutku (3/5/8), Lazăr (20/13/4), Mandache (4/0/1), Miller (27/13/0), Sfîrlea (16/3/1), Kádár, Solopova (3/3/9). Vezetőedző: Marius Dobă.

ICIM (pontok száma/leattanók/gólpasszok): Mercea (10/0/2), Gadrici (3/3/1), Ferenczi (16/7/2), Zidaru (9/1/0), I. Ciorban (4/4/2), Ebervein (0/2/2), Spinean (2/3/0), C. Ciorban (2/0/1), Rotariu. Edző: Dan Moraru.

Pesek Attila