Külföld

Külügy: sikerült egy második román állampolgárt is kimenekíteni Afganisztánból

2021.08.20 - 09:11
A Kabulban rekedt román állampolgárok közül sikerült még egyet (a másodikat) kimenekíteni Afganisztánból a csütörtökről péntekre virradó éjszaka a román légierő által küldött katonai repülőgépen - tájékoztat a külügyminisztérium.

A tárca közleménye szerint a román állampolgár az egyik NATO-ügynökség alkalmazottja, és a kabuli repülőtéren volt a gép érkezésekor. Vele együtt egy bolgár, egy brit és egy amerikai állampolgárt is kimenekítettek a román gépen.

A román légierő katonai gépe az éjszaka folyamán landolt a kabuli repülőtéren. Akárcsak az első alkalommal, a gép fedélzetén a katonai személyzeten kívül a román diplomáciai testület néhány alkalmazottja is jelen volt. Miután utasait felvette, a gép felszállt, és biztonságosan megérkezett Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba. A román állampolgár egyelőre Iszlámábádban marad, majd Romániába hozzák egy későbbi időpontban.

A román intézményközi válságstáb állandó kapcsolatban áll a Kabul különböző pontjain tartózkodó román állampolgárokkal és folytatja a közbenjárást a repülőtérre való eljuttatásuk érdekében - közölte még a külügy, hozzátéve, hogy a katonai gép továbbra is Iszlámábádban állomásozik, és készen áll visszatérni Kabulba, amint a kimenekítésre váró polgárok eljutnak a kabuli nemzetközi repülőtérre.

Az afgán fővárosban továbbra is ingatag a közbiztonság, a repülőtérre való eljutást a számos ellenőrzőpont és a nemzetközi repülőtérre eljutni kívánok nagy száma is nehezíti - áll még a külügy tájékoztatásában.

Az intézményközi válságstáb ugyanakkor indítványozta a Romániában tanuló afgán egyetemisták, illetve azoknak az afgán állampolgároknak az azonosítását, akik az évek során segítették az afganisztáni román missziók munkáját. Amennyiben sikerül felvenni velük a kapcsolatot, és eljutnak a kabuli nemzetközi repülőtérre, őket is evakuálják a román légierő gépén - derül még ki a tájékoztatásból.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Külügyi tárca: további 80 afgán állampolgárt sikerült szárazföldi úton kimenekíteni Afganisztánból

További 80 afgán állampolgárt sikerült kimenekíteni vasárnap reggel Afganisztánból szárazföldi úton a román külügyi tárca által koordinált intézményközi válságstáb segítségével - tájékoztatott vasárnap a szaktárca.
Belföld

Külügyi tárca: további 15 afgán állampolgárt sikerült szárazföldi úton kimenekíteni Afganisztánból

További 15, az elmúlt években a román katonák misszióit segítő afgán állampolgárt és a román állam által felajánlott ösztöndíjjal Romániában tanuló afgán egyetemistát menekítettek ki szombaton Afganisztánból szárazföldi úton a román külügyi tárca által koordinált intézményközi válságstáb segítségével - tájékoztatott szombaton a szaktárca.
Külföld

Ez idáig 61 afgán állampolgárt sikerült kimenekíteni Afganisztánból a válságstáb közreműködésével

Ez idáig 61 veszélyeztetett afgán állampolgárt menekített ki az országból Románia a külügyi tárca által koordinált intézményközi válságstáb segítségével - tájékoztatott szombaton a szaktárca.