A szaktárca azt írja egy Facebook-bejegyzésben, hogy az Afganisztánból való kimenekítését kérő utolsó román állampolgárnak is sikerült eljutnia a kabuli repülőtérre a nemzetközi partnerek támogatásával, majd onnan az egyik partner ország repülőgépén Iszlámábádba szállították, ahol várták a pakisztáni román nagykövetség munkatársai, így most ő is biztonságban van.
A Bogdan Aurescu külügyminiszter által augusztus 13-án összehívott intézményközi válságstáb továbbra is állandó kapcsolatban áll azokkal az Afganisztánban tartózkodó román állampolgárokkal, akik ez idáig nem kérték a kimenekítésüket. Ugyanakkor a testület mindent megtesz annak érdekében, hogy kihozzák Kabulból az elmúlt években a román katonák misszióit segítő afgánokat, a román állam által felajánlott ösztöndíjjal itt tanuló afgán egyetemistákat és a Romániától segítséget kérő afgán újságírókat - áll még a külügyminisztérium bejegyzésében.
AGERPRES