Vidék

Kulturális programok sora Mezőfényen

2014.04.29 - 08:54

Május legelső hétvégéjén igazi programkavalkádban lesz részük a mezőfényieknek és környékbelieknek, hiszen első alkalommal szervezik meg a Mezőfényi Kulturális Napokat. Vasárnap vidám előadással alapozták meg a hangulatot a helyiek a kultúrotthonban.

 

A kulturális hétvége mintegy „előszeleként”, vasárnap este vidám előadásra várták a helybelieket a kultúrotthonban. A fellépők amatőr művészek voltak, akiknek a nevei már nem csengtek ismeretlenül a mezőfényi közönség számára, hiszen a farsangi mulatságon korábban előadott műsoruk nagy sikert aratott. Az akkori előadást kiegészítve most egyórás szórakozásban volt részük a nézőknek, akik hatalmas tapssal jutalmazták a fellépőket az előadás végén. Felléptek: Kiss Zita, Tempfli Katalin, Vida István, Szilágyi Gábor, Hevele Henrik, Fényi Györgyi és Kálló Andrea. A csapat tagjaiként az előadásban közreműködött Tempfli Erik és Tempfli Tamás, akik a zenei anyagot készítették, illetve Orosz Róbert, aki a hang- és látványtechnikus volt. Tempfli Katalin főszervező szerint ezzel a vidám összeállítással kívánták megalapozni a jó hangulatot erre a hétre, az igencsak gazdag programot ígérő kulturális napokra.

 

Gazdag programkínálat

 

Május 2–4. között idén első ízben rendezik meg a Mezőfényi Kulturális Napokat a Nagykároly melletti településen. Péntek este kötetlen beszélgetésre várják a helyi lakosokat, akik a község elöljáróival vitathatják meg ügyes-bajos dolgaikat. A szombat már a kulturális műsorok jegyében zajlik, és a Szatmár Megyei Tanács, valamint a Német Demokrata Fórum szervezésében fúvóstalálkozóra kerül sor. A nap folyamán egy debreceni hangszerüzlet révén hangszerkiállításra kerül sor, valamint az adakozni kívánó személyek egy bécsi alapítvány közreműködésével tombolaszelvényeket vásárolhatnak, az így befolyt összeget pedig a nagytarnai gyermekotthonnak ajánlják fel. A nap folyamán a vendég zenekarok különböző programok révén ismerkedhetnek meg a községgel, délután 4 órától pedig a „nagykultúr” melletti parkban műsorral várják az érdeklődőket. Fellépnek a székelyföldi Csíkszentmártonból, a szilágysági Szilágyerkedből, valamint a magyarországi Nyírbátorból érkező gyermek- és ifjúsági zenekarok, ugyanakkor a Nagykároly környéki fúvósbandák sem maradnak ki a műsorból, így a helybélieken kívül a kálmándiak is vidám muzsikával szórakoztatják majd a jelenlévőket — tájékoztatott Czier Zsolt, a helyi fúvószenekar vezetője. A nap a fúvósbandák számára közös vacsorával ér véget, ahol aztán további közös fellépések megbeszélésére, kapcsolatépítésre kerül sor. Vasárnap délután 3 órától a mazsorettek felvonulásával kezdődnek a kulturális rendezvények, melyek keretében a helyi és környékbeli kultúrcsoportok mutatkoznak be. Délután 6 órától kerül sor a május 4-i hagyományos kápolnabúcsúra a Flórián-kápolnánál. A kulturális hétvége igazi bulival ér véget: fél 7-től a helyi Melody, ezt követően pedig a mezőpetri könnyűzenekar alapozza meg a hangulatot, este 8 órától pedig sztárvendégek veszik birtokba a színpadot, fellép Aradszky László, Szandi és a fiatalok által kedvelt Janicsák Veca is. Szombaton és vasárnap egyaránt útlezárásra számíthatnak a községen átutazók, hiszen a gyermekek számára ugrálóvár, ezenkívül lacikonyhák és utcai standok sora várja az érdeklődőket a főutcán.