A Kutatási és Kulturális Nevelési Országos Intézet által végzett „Kultúrfogyasztási Index 2014” felmérése szerint az emberek egyre kevesebb időt szentelnek a kultúrának. Ennek ellenére — hogy ne menjünk túl messze — a Szatmár Megyei Tanács évértékelőiből kitűnik, hogy évről évre nagyobb összegeket különítenek el kulturális célokra. A két tényből kiindulva, érdemes összehasonlítani, hogy mi a kultúra szó valódi értelme, és mit akarnak elfogadtatni, ránk erőszakolni ma kultúraként? Egyik ismerősöm jut eszembe, aki az 1980-as években, amikor kétévenként egyszer lehetett külföldre utazni, mindig azon töprengett, hogy hova utazzon családjával, hogy a nyaralás gyereke számára egyszerre legyen látványos és tanulságos. Ma, elakad a szó bennem —, amikor bárki bárhova utazhat — vannak olyan szülők, akik olyan országokba viszik a gyerekeiket, ahol se látni, se tanulni nem lehet. Ez is egyfajta kultúra — régen ezt szubkultúrának nevezték —, ma ez a menő. Sokkal egyszerűbb a semmi közepén megenni egy pizzát, mint például a visegrádi palotában megismerkedni a magyar humanizmus egyik legjelentősebb részével, ami talán felkeltheti az érdeklődést a magyar értékek iránt. A kultúra iránti érdeklődés hiánya nem véletlenszerű, ezt táplálja belénk a televízió és az internetes közösségi oldalak. Ma már a legtöbben csak azt tartják értéknek, ami eladható. A vetélkedőkön vagy bármilyen versenyen már nem szakmai zsűri dönti el, hogy kik a legjobbak, hanem azok, akik SMS-ben szavaznak, mert azok lesznek majd ezeknek a „kulturális termékeknek” a fogyasztói. Egy személy kultúrája olyan, amilyen a közösségé, amelyikben nevelkedik. Ezért fontos, hogy a szülő hova viszi el a gyerekét szabadidőben, mi az, amit megszerettet vele, mi az, amit a felnövő gyerek majd sajátjának tekint. A kultúrát nem veszik el senkitől, a kultúráról csak lemondani lehet. Ma már az a legnagyobb gond, hogy egyre többen mondanak le a saját kultúrájukról és próbálják utánozni más népek kultúráját, ami nem illik rájuk, az idegen számukra, éppen ezért előbb-utóbb lepereg róluk. Jó az, ha valaki megismeri más népek nyelvét és kultúráját is, de csak miután a sajátját már ismeri. Nem baj, ha valaki olvassa a kortárs nyugati irodalmat, ha már eléggé ismertek számára a magyar klasszikusok és kortársak. Lehet hallgatni angol zenét, mert vannak jó zeneszerzők bárhol a világon, de a műveltséghez hozzátartozik a nagy magyar zeneszerzők műveinek ismerete is, mert azokban szólal meg a magyar lélek. Amerikaiként, ausztráliaiként, nyugat-európaiként lehet jobb anyagi körülmények között élni, de más népek nyelvét beszélve, más népek életformájába beilleszkedve, szolgalélekkel mi lehet a cél?

Elek György