December elseje különös nap számunkra, de néha úgy érezzük, jó lenne átugorni. Amikor 1918-ban ezen a napon Erdélyt és a részeket Romániához csatolták, fűt–fát ígértek a kisebbségbe került magyaroknak, de mind a mai napig nem történt semmi, azon kívül, hogy továbbra is idegenként kezelnek és időnként megújítják az ígéreteket. Vajon mit mondana ma Károlyi Mihály, ha a magyarság előtt el kellene számolnia akkori döntéseivel? Mit kellene tenniük a mai politikusoknak, hogy végre rendeződjenek dolgaink? Szerintem tanulni kellene a románoktól, hiszen az ő politikai és vallási vezetőik már a tizenkilencedik században, az akkori magyar világban is tudták eredményesen képviselni nemzeti érdekeiket. Mit tegyünk, amikor a szélsőségesek hazátlanoknak neveznek minket? Alacsonyodjunk le hozzájuk? Üvöltsünk vissza? Azt viszont érdemes végiggondolnunk, hogy a civilizált viselkedés függönyét magunk elé húzva, magányunkba bújva jót cselekszünk–e, amikor ezt a hazafiasnak álcázott provokációt szó nélkül eltűrjük. Nem újabb bátorítást nyernek–e ahhoz, hogy nagyobb bátorságot szerezzenek? Aligha változtatna valamit, ha eluralkodna rajtunk a félelem és a meghunyászkodás szokása.

Különös nap számunkra december 1. Őseink azt mondják, gyásznap. Ha ők azt mondják, így igaz. Gyerekeink az iskolában azt tanulják, hogy nagybetűs nemzeti ünnep, verseket mondanak, énekelnek a hazáról és a szabadságról. A hazáról, amelyben minket hazátlanoknak neveznek, szabadságról, amikor mások hoznak számunkra törvényeket. Mit szólna ehhez Károlyi, és mit szólnak ehhez politikusaink? Károlyi, és akik nevét kihasználták, akkor elhamarkodta döntéseit, a mai politikusok túl sokat halogatják. Jó lenne túllépni ezt a napot. 1918-ban mindenki területeket akart szerezni, azóta sokat változott a világ. Ma már minden a pénz, ma már a pénz a hatalom, a dicsőség és az ország. Mára már úgy szétszaggatódott, úgy szétszóródott a magyarság, hogy nincs olyan szabó, aki összefoldozná, nincs olyan pásztorkutya, amelyik összeterelné. Számunkra már csak lélekben van közös haza. Képzeletünkben csak az ősvigasztalás reménye lobog. Más–más országokban élünk, más–más politikai nyomás és eszmeiség alatt. Egy dolog közös már csak bennünk: a nyelvünk és a kultúránk, amíg ez megvan, nincs határ.

Nekünk is ünnep volt tegnap: advent első vasárnapja. A templomban és otthon, az adventi koszorúkon meggyújtottuk az első gyertyákat, az újabb várakozásra készülve az Úr testével és vérével lelkünket megtisztítottuk, majd kinyitottuk az adventi kalendárium első ablakocskáját. Tovább folytatjuk a cselekvő várakozást, a minden évben újrakezdettet, remélve, megérjük a mi adventi kalendáriumunk utolsó zsebében rejlő igazi karácsony megtalálását.

Elek György