Sport

„Különleges meccs számunkra”

2015.11.06 - 17:06

Szombaton 11 órától a nagybányai Viorel Mateianu Stadionban tizenegy év után rendezik meg ismét a Nagybányai FCM – Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatok másodosztályos bajnoki rangadóját.

Tizenegy év után játszik ismét bajnoki mérkőzést egymás ellen a Nagybányai FCM és a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata. Igaz, a két együttes szeptemberben már találkozott egymással a Román Kupa küzdelmeiben, viszont egy Szatmár – Nagybánya bajnoki találkozónak mindig más volt a telítettsége. Ezt elismerte Csik Tibor is, a szatmári gárda vezetőedzője, de hozzátette, a derbiken nem járnak pluszpontok.

„Természetesen ez egy különleges meccs számunkra. De ez nem számít a pontosztásnál, hiszen nem osztályoznak semmit sem pluszban. De örülök annak, hogy ismét vannak ilyen derbik és újból összeállt egy másodosztályos csoport az ország nyugati, északnyugati részén, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ezeknek a mérkőzéseknek mindig volt egy morális tétje is. Ilyenkor a játékosoknak is más a hozzáállásuk, nem kell külön motiválni őket. Így lesz ez most is, de remélem, a fiúk nem fognak túlpörögni, hiszen nehéz hét vár ránk. A nagybányai meccs után következik szerdán a Karánsebes elleni hazai meccs, jövő szombaton pedig a resicabányaiak lesznek a vendégeink” — mondta a Friss Újságnak a szakvezető, aki visszaemlékezett arra is, hogy a 90-es évek elején, amikor egyenlőek voltak az erőviszonyok, többnyire a házigazda csapat nyert. A legutóbbi bajnoki mérkőzéseken, 2003-ban és 2004-ben a máramarosiak gyengébb játékoskerettel álltak ki, ezért történhetett meg, hogy az Olimpia mind a négy mérkőzést megnyerte. „El kell ismerni, hogy pillanatnyilag ők az esélyesek, de nincs nagy különbség a két együttes között. Egy ilyen derbin bármi megtörténhet. Minden mérkőzésen fontos a mentális állapot, de ilyen esetekben hatványozottan számít, hogy a játékos száz százalékban topon legyen” — folytatta Csik Tibi, aki nem számíthat a mai találkozón a sérült Selageára.

Felbomolhat a bányai csapat

Túloldalt anyagi gondok miatt fájhat Dorin Toma vezetőedző feje. Az actualmm.ro hírportál pénteki híre szerint ugyanis a Nagybányai FCM több játékosa is bepanaszolta a klubot a Román Labdarúgó-szövetségnél (FRF), ugyanis több hónapos elmaradások vannak a fizetéseknél. „Remélem az Olimpia elleni találkozó nem lesz az utolsó bajnoki meccsünk. Nagyon súlyos anyagi gondokról van szó, de remélem, hogy még nem késő ezeket rendezni — nyilatkozta Toma. — Sajnálom a kialakult helyzetet, hiszen sokáig az első helyen álltunk a bajnokságban, és még most is van esélyünk a bajnoki cím elhódítására. De így nem folytathatjuk. Még tavalyról is vannak elmaradások, tehát nem új keletű gondokról beszélünk. Sajnos, ebben a helyzetben nem tudjuk folyatni a bajnokságot.” A FRF ugyanis, ha jóváhagyja a játékosok beadványait, akkor szabadon távozhatnak a csapattól.

A nagybányaiak elvesztették a legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket, ezek voltak az első pontveszteségek a másodosztályos idényben. Ezzel elvesztették a vezető pozíciót a 2-es csoportban, de csak egy pont a lemaradásuk az új éllovas Aradi UTA Bătrâna Doamnă együttese mögött.

Az FC Olimpia legutóbb október 17-én tudott nyerni, akkor a Pankotai Șoimii vendégeként győztek 1–0-ra. Egy vâlceai vereség és egy hazai döntetlen után (1–1 a Brassói FC-vel) a táblázat 8. helyén állnak és újabb pontvesztés esetén nagyon lemaradna az Olimpia az első hat csapattól.

Liga 2, 2-es csoport, 12. forduló, szombat: Nagybányai FCM – Szatmárnémeti FC Olimpia (11 óra), Karánsebesi FC – CS Mioveni, Resicabányai Metalul – Kolozsvári U, Chindia Tărgovişte – Tatrangi Unirea, Aradi UTA Bătrâna Doamnă – Pankotai Şoimii. Vasárnap: Nagyváradi FC Bihor – Szászmedgyesi Gaz Metan (11.30 óra, Digi Sport 2, Dolce Sport). Már lejátszották: Brassói FC – CSM Râmnicu Vâlcea 3–2.

Pesek Attila