Külföld

Kilencvennégyen haltak meg

Legalább 94 ember halt meg és rengetegen eltűntek a vízben, amikor kigyulladt egy menekülteket szállító hajó az olasz partoknál
Külföld

"Szembenézett" a sofőrrel az elgázolt szarvas

Elpusztult szarvas látható egy mentőautó vezetőfülkéjében a zalaegerszegi Alsóerdei úton 2013
Külföld

"Három diplomával WC-t takarítok Londonban"

Egy 25 éves fiú lett a spanyol "elveszett nemzedék" hangja
Külföld

Kétfejű kislány: leműtötték a második koponyát – fotó

Sikeresen eltávolították orvosok Afganisztánban egy kisbaba második fejét, amely a koponya csúcsához nőve fejlődött ki a három hónapos kislányon
Külföld

Az egyház nem lehet túlzottan Vatikán központú

Az egyház szemléletét megváltoztató terveiről, a kor legsürgetőbb társadalmi gondjairól, szentekről és labdarúgásról is beszélt Ferenc pápa a La Repubblica
Külföld

Idén százéves a Kék templom

Idén százéves Pozsony legszebbnek tartott szecessziós épülete, a Lechner Ödön tervezte Szent Erzsébet templom
Külföld

Ő a világ legszebb nője - Miss Universe 2013

Szombaton tartották meg Balin a 63
Külföld

A Közigazgatási Palota a világ legrondább épülete

A világ legpocsékabb városházi épületének kiáltották ki a szatmárnémeti Közigazgatási Palotát a torontóiak
Külföld

Vagyont érő drágaköveket talált a Mont Blancon

Több mint százezer euró értékben talált smaragdokat, rubintokat és zafírokat az egyik gleccseren egy fiatal francia hegymászó
Külföld

Több a turista az EU-ban idén, mint tavaly

Öt százalékkal több volt a turista az Európai Unió (EU) tagállamaiban 2013 első felében az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken az ENSZ adataira hivatkozva
Külföld

Párizs: "Nem adottak" Románia és Bulgária schengeni tagságának a feltételei

"Nem adottak" a feltételei annak, hogy Románia és Bulgária csatlakozhasson a schengeni övezethez - hangoztatta csütörtökön a francia kormányszóvivője
Külföld

Újabb műszaki vizsgálatot rendelt el a bíróság a hajóroncson

Októberre napolta el az olasz bíróság kedden a Costa Concordia óceánjáró volt kapitányának, Francesco Schettinónak a perét, és újabb műszaki vizsgálatot rendelt