Hatvanötre nőtt a kínai Jangce folyón történt hajóbaleset halálos áldozatainak a száma, nincsenek újabb túlélők, miközben több mint 370 ember sorsa továbbra
Heves tüzérségi támadást indítottak az oroszbarát szakadár erők szerda reggel a kelet-ukrajnai Donyecknél, s a térségben több helyen közelharc alakult ki a támadók
Mintegy 52,2 millió eb, ám csak 44,9 millió 14 év alatti gyerek él a latin-amerikai országban - írta a brazil G1 portál a kedden nyilvánosságra hozott jelentés alapján
Csökkent Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns támogatottsága, potenciális republikánus ellenfeleinek esélyei pedig javultak vele szemben - derült
A Bécsi Állami Operában tartják a Tom Cruise amerikai filmcsillag főszereplésével készült Mission: Impossible - Titkos nemzet című hollywoodi szuperprodukció
A közerkölcs védelmében szigorít cenzúráján a háromszáz milliós kínai mikroblog, a Sina Weibo, ahonnan a túl sokat mutató képek mellett modellügynökségek
Visszaszerezte a világ legjobb étterme címét az El Celler de Can Roca katalán étterem a világ legrangosabb éttermeinek éves listáján, amit a Restaurant Magazine készített
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint május volt az idei év eddigi legvéresebb hónapja a szíriai polgárháborúban: 1285 civil, köztük 272 gyerek vesztette
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat