A virágok mellett az időjárás vált főszereplővé az idei augusztus 20-i debreceni virágkarneválon: a 16 virágkocsi és a művészeti csoportok felvonulását zuhogó
Folytatódnak a heves harcok Kelet-Ukrajnában, a kijevi hadműveleti parancsnokság szerdai jelentése szerint az éjjel Donyeck környékét érte a legtöbb támadás,
Az idén a korábbiaknál több, összesen 16 virágkocsi vonul majd fel a karneváli menetben, ami hagyományosan a Nagyállomástól indul a hazai és külföldi művészeti
Németországban elrabolták és meggyilkolták egy gazdag vállalkozó 17 éves lányát, a hatóságok keddi bejelentése szerint a két feltételezett elkövetőt őrizetbe
A Trónok harca című sorozat, a Jégvarázs és Beckhamék adnak ihletet a névadáshoz az angoloknak, a leggyakoribb név azonban 2014-ben a fiúknál még mindig az Oliver,
Két újabb holttestet emeltek ki a romok alól a múlt szerdai tiencsini robbanások helyszínén, így az áldozatok száma hétfőn 114-re emelkedett, az azonosított holttestek
Két civil vesztette életét, és hatan sebesültek meg az eddigi információk szerint hétfőre virradó éjjel Kelet-Ukrajnában, miután a szakadárok tüzérségi támadást
A dél-afrikai ügyészség hétfőn megfellebbezte az Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok futó ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés címén hozott
Átfogó kutatást készített a brit fiatalok szokásait vizsgáló YouGov csapata a lakosság szexuális orientációjáról — írja a hir24
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat