Külföld

Ferenc pápa felkereste a Vatikánnál nyitott hajléktalanszállást

Ferenc pápa látogatást tett a Szent Péter tér közelében nyitott hajléktalanszálláson, amelynek vendégeivel is elbeszélgetett - adta hírül pénteken a Vatikán
Külföld

Új koncepcióval nyílik meg a felújított párizsi Embertani Múzeum

Hat és fél évig tartó munkálatok után nyílik meg újra szombaton az 1938-ban alapított párizsi Embertani Múzeum (Musée de l,Homme), amelynek épületét teljesen
Külföld

Az EU lakosságának közel egynegyedét fenyegeti elszegényedés

Az Európai Unió lakosságának 24,4 százalékát, 122 millió embert fenyegette tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az Európai Unió statisztikai
Külföld

Az idén 43 alkalommal lőttek meg valakit kisdedek az Egyesült Államokban

Az idén legkevesebb 43 alkalommal fordult elő, hogy 3 éves vagy annál is kisebb gyerek meglőtt valakit az Egyesült Államokban - derült ki a The Washington Post összesítéséből
Külföld

Legálisan kaphatnak marihuánát

Életbe lépett csütörtökön Horvátországban az az egészségügyi rendelet, amely alapján engedélyezik a marihuána alapú termékek és gyógyszerek árusítását
Külföld

Többmillió forintos kár a kigyulladt Testnevelési Egyetemen

Mocsai Lajos közölte az MTI tudósítójával: a tűzvészben több elhunyt és élő sportoló emléktárgya is megsemmisült
Külföld

Szellemházassághoz ástak ki női holttestet Kínában

Egy kínai ősi szokáshoz, a túlvilági házassághoz bontott sírt három gyanúsított az észak-kínai Sanhszi tartományban - számolt be a kínai média csütörtökön
Külföld

Ferenc pápa konkrét eredményeket remél a párizsi klímacsúcstól

Ferenc pápa azt reméli, hogy a decemberi párizsi klímacsúcs hosszú távon hozzá fog járulni a "közjót célzó konkrét és közös eredményekhez"
Külföld

Pánik tört ki egy lengyelországi gólyabálon, egy diák meghalt

Egy diák meghalt, hatan megsérültek csütörtökre virradó éjjel az északnyugat-lengyelországi Bygdoszcz vajdasági székváros egyik főiskolájának gólyabálján,
Külföld

Kigyulladt a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten

Kigyulladt a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten az Alkotás úton csütörtök hajnalban - közölte a rendőrésg a honlapján
Külföld

Luxusautó-maffiát számoltak fel

[caption id="attachment_135567" align="alignright" width="300" caption="Több száz luxuskocsit adtak el"][/caption]
Külföld

Angliában bűnöző lesz a feketemunkát vállaló illegális bevándorló

Fél év börtönre ítélhetik Angliában azokat az illegális bevándorlókat, akik munkát vállalnak, de még a szállásadójukat is megbüntetik