Ijesztő élményben volt része Halloween előtt egy texasi nőnek, akinek kertjéből egy koporsót ástak ki a ház felújítását végző munkások – olvasható a 24
Nem adott le vészjelzést a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz repülőgép egy egyiptomi pilóta szerint, aki nevének elhallgatását kérve nyilatkozott hétfőn
A "hülyeség" pszichológiájáról végeztek kutatást az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában
Német lapértesülés szerint Angela Merkel német kancellár hazája határának lezárásával fenyegetett a nyugat-balkáni migráció által érintett államok vezetőinek
Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi
Az Európai Bizottság azt ígéri, ezentúl napi rendszerességgel közzéteszi majd az adatokat arról, hogy a tagállamok milyen vállalásokat tettek és mi valósult meg
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Werner Faymann osztrák kancellár szerdán egyetértett abban, hogy "kerítéseknek nincsen helyük Európában"
A Black Friday Amerika egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, a hálaadás, vagyis november utolsó csütörtöke utáni nap
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat