Egy 39 éves forgalomirányító adott szabad jelzést annak a vonatnak, amely a múlt héten frontálisan ütközött egy másik szerelvénnyel fékezés nélkül Bajorországban
Az Európai Parlament (EP) a lehető leghamarabb tárgyalni fog a Nagy-Britannia uniós reformköveteléseivel kapcsolatos esetleges egyezmény elemeiről, arra azonban
83 kategóriában adtak át a 2016-os Grammy-díjakat a raptől a rockon és a gospelen át a countryig számos zenei műfajban, beleértve a klasszikus zenei produkciókat is
Február végéig jelentkezhetnek a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsorába, a Virtuózokba azok a 6 és 23 év közötti fiatalok, akik kiválóan játszanak a
Új dinamizmus váltotta fel az állami finanszírozási rendszer átalakítása miatt kialakult fásultságot a magyar filmkészítésben a Screen International című
A délnyugat-kínai Kujcsou tartományban több mint 9 ezer embernek kell elhagynia véglegesen otthonát, hogy ne zavarják a világ legnagyobb - átadás előtt álló - egytányéros
A mostani volt a leghidegebb Bálint-nap az Egyesült Államok keleti partvidékén, a térségben mindenütt havazik, helyi idő szerint hétfőre virradó éjjel pedig vastag
Erős, választóvonalak nélküli Európát szeretne a négy visegrádi ország, amelyek miniszterelnökei hétfőn Prágában közös nyilatkozatot fogadtak el a csoport
A migránshelyzet miatt tartottak rendkívüli csúcstalálkozót a visegrádi négyek hétfőn Prágában
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat