Külföld

Adj’ Isten Szatmárban, a SzamosFeszten

Népzene és néptánc, na és táncház, szatmári ízek és hungarikumok, portékakavalkád, lovasszekerezés, íjászkodás és EB-negyeddöntők a csodaszépen felújított
Külföld

Újra megdőlt a látogatórekordot a VOLT Fesztiválon

Idén is megdőlt a látogatórekord a 24
Külföld

Harmadik hete a csúcson a Némó nyomában folytatása

Harmadik hete vezeti a jegyeladási listát a Szenilla nyomában az észak-amerikai mozikban, ezen a hétvégén 41,9 millió dollárt hozott - adta hírül a Variety
Külföld

Örök nyugalomra helyezték a szombaton elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas írót

Vasárnap, helyi idő szerint délelőtt, a New York-i Ötödik sugárút ortodox zsinagógájában búcsúztatták el Elie Wieselt, délután pedig a New Yorktól mintegy
Külföld

Tízezrek tüntettek Londonban a Brexit ellen

Tízezrek tüntettek szombaton Londonban az ellen, hogy Nagy-Britannia kilépjen az Európai Unióból
Külföld

Bomba robbant a Hortobágyon

Az M1 Híradó és a Blikk információi szerint a hortobágyi reptéren robbanás történt, három vagy négy ember halt meg, valószínűleg mindannyian tűzszerészek
Külföld

A szmog két évvel megrövidíti az életet

Átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot, és évente körülbelül egymillió ember idő előtti halála írható a szmog számlájára
Külföld

Brutális sors vár az iraki gyerekekre

UNICEF: az iraki gyerekek nagyjából harmada, 4,7 millió kiskorú szorul humanitárius segítségre
Külföld

A cseh elnök is népszavaztatna az EU-tagságról

Népszavazást tartana Csehország európai uniós, illetve NATO-tagságáról Milos Zeman cseh államfő, aki erről pénteken beszélt egy dél-morvaországi lakossági
Külföld

Addig plasztikáztatja magát, amíg olyan nem lesz, mint kedvenc mesefigurája

Az orvosok már nem akarnak több átalakítást végezni a svéd modellen — írja a 24
Külföld

Mélyponton a világbéke

A 2016 Global Peace Index (GPI) című friss jelentés szerint a világ a tavalyi év folyamán egy kevésbé békés hellyé vált, azaz tovább romlott ezen a téren a helyzet,
Külföld

Mostantól transzneműek is szolgálhatnak az amerikai hadseregben

Ashton Carter védelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy azonnali hatállyal feloldja az amerikai fegyveres erőknél érvényben