A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel arról beszélt, hogy a Brexit végeredményéhez a népvándorlás vezetett — írja a 24
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezeteinek megállapodása értelmében Horváth Anna marad Kolozsvár
Legalább 98 ember életét követelte egy pusztító erejű tornádó csütörtökön a kelet-kínai Csiangszu tartományban, ahol a vihar elvonultával földig rombolt
Drasztikusan nő az abortusz mellett döntő nők száma Latin-Amerikában a zikavírussal és annak magzatra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmak miatt - állapították
Európának le kell vonnia a Nagy-Britannia EU-tagságáról tartott népszavazás tanulságait - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki
A Google-keresések alapján úgy tűnik, az angolok nem tudják, miért szavaztak a kilépésre az Európai Unióból - derült ki a Google keresési trendeket figyelő csoportjának
Spanyolországban minden 175 lakosra jut egy bár, ami azt jelenti, hogy a népességhez viszonyítva itt található a legtöbb bár a világon - derült ki a Nielsen Iberia piackutatócég
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat