Roman Polanski francia thrillert rendez, amelynek forgatókönyvét Oliver Assayas írta a D'apres une histoire vraie (Igaz történet alapján) című díjnyertes regényből
Az Egyesült Királyság távozik ugyan az Európai Unióból, de nem fordul el európai barátaitól - mondta Theresa May brit miniszterelnök szerdán berlini bemutatkozó
Legalább 14 halottja van Észak-Kínában az elmúlt néhány nap özönvízszerű esőzéseinek, 72 embernek pedig nyoma veszett - jelentette csütörtökön az állami
A kínai városok nagyjából egyharmadában nőtt a levegőszennyezettség az idei második negyedévben, éves összehasonlításban - adta hírül csütörtökön a South
Konyhakéssel gyilkolt meg egy magyar nőt spanyol élettársa a kelet-spanyolországban Benicássim településen szerdán, és megsebesítette közös gyerekeiket is
Kiszivárogtathatták azt a több százezer e-mailt a török kormány levelezéséből, amelyet kedden késő este hozott nyilvánosságra a WikiLeaks internetes leleplező
75 éves korában meghalt Körmendi János, Joe bácsi, aki 1962 és 1966 között dobolt az Illésben, írja az MTI az Illés Kluboschok Baráti Körére hivatkozva
Tizennégy év börtönre ítélte emberölés miatt egy coburgi bíróság szerdán azt a 45 éves német nőt, akinek wallenfelsi lakásában tavaly novemberben a rendőrség
Csaknem 200 repülőjárat indulását kellett elhalasztani a második napja tartó felhőszakadás miatt Pekingben, a vonatközlekedésben fennakadások vannak, a közúton
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat