Külföld

Az olaszoknál is ugrásszerűen terjed a kanyaró

Olaszországban az év eleje óta már csaknem annyi kanyarós megbetegedést jegyeztek fel, mint tavaly egész évben - jelentette be pénteken az olasz egészségügyi minisztérium
Külföld

Allah akbart kiabálva végzett családjával egy párizsi férfi

Átvágta egy férfi az apja és a testvére torkát Párizsban, és rendőrségi források szerint iszlám radikalizmushoz köthető szavakat mondott közben
Külföld

Az oroszok 2031-re embert küldenének a Holdra

Az Orosz Szövetségi Űrügynökség (RKA) bejelentette, olyan űrhajósokat kezd el toborozni, akik egy nap a Hold felszínén sétálhatnak majd
Külföld

100 ezer dollár állampolgárságot érhet Ukrajnában

Állampolgárságot kaphat az a külföldi Ukrajnában, aki legalább 100 ezer dollárt fektet be az országban - derült ki abból a határozatból, amelyet a kijevi kormány
Külföld

Elárverezik Erzsébet királyné eljegyzési képét

A bécsi Dorotheum elárverezi Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné eljegyzési festményét, amelyet Sissi karácsonyra ajándékozott jegyesének, Ferenc
Külföld

Sokkolta az iraki katonákat a Moszulban feltárt tömegsír

Több mint húsz embert földeltek a terroristák az iraki Moszulban egy jelöletlen tömegsírban, köztük gyerekeket
Külföld

Nem találtak bizonyítékot Trump lehallgatási vádjára

Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága nem talált bizonyítékot arra, hogy Barack Obama előző amerikai elnök a választási kampány idején lehallgatta
Külföld

Robbanás volt Párizsban, az IMF-irodában

Legalább egy ember megsebesült, amikor egy boríték felbontása után robbanás történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájában — írja az origo
Külföld

Frenreisz és Tahi-Tóth is Kossuth-díjas

Tegnap adták át a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat
Külföld

Törvényerőre emelkedett a brit kormánynak adott parlamenti felhatalmazás

Törvényerőre emelkedett csütörtökön az a felhatalmazás, amelyet a héten a londoni parlament adott a brit kormánynak a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat
Külföld

Az emlősök összementek, amikor a Föld felmelegedett a régmúltban

Egyes emlősök és melegvérű állatok testmérete csökkent, amikor a Föld hőmérséklete felmelegedett évmilliókkal ezelőtt - állapította meg egy kutatócsoport