Egy Emanuele nevű fiú is tett fel egy kérdést vasárnap Rómában Ferenc pápának, a mikrofont a kezében tartva azonban lefagyott, és nem tudta feltenni a kérdését, elkezdett
New Yorkban mutatta be hétfőn a keleti parti sajtónak a 2019 közepén megnyíló "Oscar-múzeumot" világhírű tervezője, Renzo Piano és az amerikai filmakadémia - számolt
Elhunyt Csoi Un Hi dél-koreai színésznő, akit a hetvenes évek végén az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il parancsára elraboltak és arra kényszerítettek, hogy észak-koreai
Kizárólag nőkből áll a vezetése annak a Németországban tevékenykedő bűnszervezetnek, amely ellen története legnagyobb szabású razziáját indította szerdán
Pulitzer-díjat kaptak a The New York Times és a The New Yorker lapok újságírói a Weinstein-sztoriért, amelyben leleplezték Harvey Weinstein, hollywoodi producer szexuális
Szabadon engedik az amszterdami állatkert két fakó keselyűjét (Gyps fulvus), amelyek közül az egyiket két, évek óta tartós párkapcsolatban élő hím keselyű nevelt
A lány azt mondta: úgy érezte, kiszorult a baráti körből és szenvedett ettől
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat